Közeledik az ünnep, s aki csak teheti, annak angyallá kell válnia. Ösztönösen bennünk van ez a rutin, hogy ezidőtájt magasabb szintre emeljük az emberséget a szívünkben. Mondhatni kibújunk a bőrünkből és éteri alakban, angyalszárnyakkal felszerelkezve lebegünk világunk szegletei között. Milyen célokkal ruházzuk fel angyalságunk? Mit gondolunk bele ebbe a szerepbe? Meddig megyünk el az angyallá válás fokozataiban? Lehet, hogy annyira megtetszik nekünk, hogy bele is ragadunk ebbe a szerepbe és tovább visszük magunkkal az újévre?
Az ünnepünk egyházi beszédmódjában, a karácsonyt belakó szereplők között ott vannak az angyalok. Elég csak Erzsébetre vagy Máriára gondolnunk, akiknek áldott állapotáról angyalok hoztak hírt. A Betlehem melletti pusztában tanyázó pásztorok se indultak volna el Messiás nézőbe, ha az angyalok nem épp őket látogatják meg a születés körüli órákban. Az angelos, a küldött egy közvetítő, aki az isteni hatalom szolgálatában állva továbbítja egy emelkedettebb, tisztább világ szándékát és tervét. Egyfajta beavatkozás ez az élet folyásába, hogy ami elromlott, nem maradjon végérvényesen úgy.
A mennyei udvartartás részét képező angyal többnyire üzenetet közvetít. Visz valamit, aminek az ismerete más fényben tünteti fel a jövőt. Az átadott üzenet sorsfordító és reménnyel teli. Innen szeretném eredeztetni azt a gesztust, amire az emberlét szintén alkalmas terep és jónéhányan gyakorolják is. Ha valaki nem tudná megragadni a sok sebből vérző emberiség fájó problémáit, annak mindenképp segít azoknak az irányított gyűjtéseknek a meghirdetése, amelyekhez bárki csatlakozhat. Ilyen bevált, széleskörű segítségnyújtást szorgalmazó akció a „Jónak lenni jó!” Ezen a közmédia által sokakhoz eljutó felhíváson keresztül olyan nemes kezdeményezésekben lehet ott az emberi jóakarat, mint idén a Péter Cerny Alapítvány által folytatott koraszülött mentés. Ezen kívül is olyan sok kis és nagy ügy van, ha szétnézünk a környezetünkben, ahol a magunk embersége/angyalsága megélhető.
A Petőfi Rádió szerette volna kivenni a részét a „Jónak lenni jó!” adománygyűjtő akció körüli hírverésből. Ezért egy napra a tudósítójuk elszegődött az alapítvány munkatársai mellé, hogy helyszíni kapcsolásokkal az éppen történő eseményekről hírt adhasson. Amennyire ezt a szolgálatot a rádión keresztül meg lehet ragadni, szerintem tökéletesen bemutatták a gyermekek megmentésére szakosodott csapatot. A bejelentkezések végén a riporter újra és újra adakozásra buzdította a hallgatókat. Igyekezett ezt változatos szófordulatokba öltöztetni. Az egyik alkalommal úgy zárta mondandóját: tegyük meg felajánlásunkat, hogy tiszta lappal, tiszta lélekkel mehessünk tovább.
Lehet csak nekem ütötte meg a fülemet ez a zárás, de mélyen elgondolkodtatott az adakozás és a lélek állapotának kapcsolatáról. Ahogy van blitz étkezde, rapid autómosó, sprinter futár, úgy a léleknek miért ne lehetne gyors szervízre szüksége… Ennek pedig a menete egy apró adomány elhelyezése az üdvözült cél támogatására. Nem akarok a fülemben visszhangzó mondókára figyelni: „ahogy a pénz a perselybe csörren, a lelked a tűzből a mennybe röppen.” Nem szeretném elferdíteni azt az egyszerű szófordulatot, aminek a hátterében valószínűleg csak annyi húzódhatott a riporter olvasatában: az ügyben a magunk részét megtettük, rajtunk nem múlt.
Az adományozás elsődlegesen nem a te jólétedet és kiegyensúlyozott közérzetedet kell, hogy szolgálja. Az adomány ideális esetben a saját köreiden túl nyúlik, anonim és aki ad az érzi, hogy lemondott valamiről. Nem lomtalanítási, szortírozási művelet. Nem valamiféle lehajlás, amiben egzisztenciális felsőbbségedben tetszelegsz. Nem önfényezési metódus. Nem hálás kutya befogási hadművelet. Az adomány valami olyan, amitől az otthon értelmet nyert. Amitől a családi tűzhely melegebben izzik. Amikor az alapvető szükségletek hiányát felváltja az egymás társasága, jelenléte feletti örvendezés. „Az ember mindig eltéved az úton. Az Édenkert ideje óta csavargó, de legalábbis mindig tudni vélte mit keres. Valahol a teremtett világmindenségben minden ember számára van egy otthon, egy ház, amely rá vár, akár Norfolk lassú folyói mellett a derékig érő mezőben, akár Sussex napsütötte dombjai között.” – vélekedik Chesterton.
Az otthon megélése és megteremtése az ünnep közeledtével egyre égetőbb. A minap olvastam, hogy az egyik földi alapanyagokból készült angyalt egy mezőgazdasági bolt udvaráról ellopták. Ezt a kelléket azok a kezek hajtogatták és tették fénylővé, akik a Mikulás szerencsi szánjához készítették a Guinness rekorder 41 darab részarvast. Fogságban egy angyal, aki nem tudja betölteni az ünnepi küldetését, hogy átadja üzenetét, reményt hozó adományát. A Szentírás is tud egy fogságban tartott angyalról a Jabbók révénél, amikor is Jákób kelt birokra vele. Az angyal esdekelt, hogy bocsássa el. Jákób így felelt: „Nem bocsátalak el téged, míg meg nem áldasz engem.” Ez a különbség az igazi adomány és a hamis mammon között. A tolvajok az angyalból pénzt akarnak, Jákób az angyal érkezésének valódi értelmét látta meg, ami az áldás. Legyen a mi adományunkon, odaszánásunkon, lemondásunkon ebben az évben is Isten áldása!
Szalay László Pál
Kép forrása: pixabay.com
