Idén is lesz Teremtés hete!

A tavaly mintegy ötven regisztrált helyszínen megünnepelt Teremtés Hete, amelyen több mint 100 szervezet és egyházközség vett részt, idén szeptember 27. és október 4. közé esik. A helyi teremtésvédelmi akciók az Oikosz - Közös házban élünk elnevezésű ökumenikus projekt keretében kerültek meghirdetésre, amelynek tagjai a Károli Gáspár Református Egyetem Teremtésvédelmi Műhelye, a Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért, a Csalán Egyesület, a Magyarországi Evangélikus Egyház Ararát Munkacsoportja és a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület. Az idei ünneplésre való készülés első lépéseként a tavalyi helyi akciók szervezői és a projekt önkéntesei közösen egy két óra hosszú szemináriummal egybekötött műhelymunkán vitatták meg online térben a tavalyi eseményeket és tapasztalatokat, az idei tervezett témát, és magának a Teremtés Hetének megvalósítását a megváltozott körülmények fényében.


A 2019-es regisztrált teremtés heti akciók térképe. Forrás: tff.hu

Rövid, az előző évi Teremtés Hetéről szóló beszámolókkal telt a beszélgetés első másfél órája. Mint kiderült, a legnépszerűbb programok között szerepeltek kirándulással egybekötött szabadtéri istentiszteletek, közös főzés és piknik, bizonyos területek gondozása (például szemétszedés vagy fák ültetése) és  játékos foglalkozások.
 
A Nagymarosi Plébániaközösség előadások és közös estek keretein belül ünnepelte a a Teremtés Hetét. A WWF Magyarország, a Magosfa Alapítvány és a GreenDependent szervezetek közreműködésével tartottak három estet, ahol többek között a Föld klímájáról esett szó, és a részvevők megnézhették a Holnap című filmet is. Az előadások mellett interaktív feladatokkal és workshoppal is hangsúlyozni kívánták a teremtett világ megóvásának fontosságát. A workshopon textiltáskát lehetett készíteni, a közösség egy Afrikában tevékenykedő optikus részére használt szemüvegeket gyűjtött, illetve a Jane Goodall Intézet „Passzold vissza tesó!” kampányához kapcsolódva használt telefonok gyűjtését is megszervezték a hét folyamán.
 
Szoboszlai Beáta református lelkipásztor Kelemér községből érkezett és elmesélte, ők miként ünnepelték egy hosszú és emlékezetes nappal a Teremtés Hetét. Az eseményt istentisztelettel kezdte a közösség, ami a teremtett világ védelmének fontosságáról szólt. Ezután a parókiára mentek az emberek, ahol a beszélgetéshez való tízórait (vajat, kenyeret és lekvárt) helyi termelők biztosították. A jelenlévő gyerekeknek eközben kézműves foglalkozás volt a program; dekupázs technikával dekorálhattak hulladékfa darabokat. Az egyik résztvevő továbbá nagylelkűen felajánlotta, hogy a gyerekek részére süt palacsintát, amit a tervezett kirándulás után tudnak majd elfogyasztani. Magának a kirándulásnak a közelben található Mohos-tavak volt az úticélja, ahol a túra vezetője elmesélte a Kisasszony-fa történetét is, mely szerint a fa terebélyes ágain mocsári tündérek (a helyiek szavaival „mocsári kisasszonyok”) üldögéltek hajdanán, és az arra járókkal incselkedtek. A lelkésznő beszámolója végén hozzátette, nem csak ezen az egy napon foglalkoznak kiemelten a fenntarthatósággal, hanem a mindennapi életben is igyekeznek minél inkább környezetkímélő eszközöket és módszereket alkalmazni.
 
A budakalászi Szent Ferenc Karitász Csoport is számos programmal ünnepelte a Teremtés Hetét. A teremtésvédelmi témájú misét követően a közösség tagjai egy Assisi Szent Ferenc életét bemutató színdarabot adtak elő, valamint  a helyi iskolában családi ökonapot tartottak, ahol többek között a tornaterembe ökolabirintust, az ebédlőbe Zöld Otthon vándorkiállítást, a tantermekbe pedig kézműves foglalkozásokat szerveztek. Az eseményt TV-ben, újságban és a városban személyesen is promotálták, így nem csoda, hogy a várt ötven fő helyett nyolcszáznál is többen vettek részt a programokon.
 
Végül, de nem utolsó sorban Gáncs Tamás, a Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet lelkipásztora arról beszélt, hogy miképp lehet eljutni az egyszeri alkalomtól a folyamatos munkáig. Beszámolójában megosztotta, hogy a gyülekezetben egy szinte páratlan jelenség ment végbe; fiatalok szerveztek egy környezetvédelmi csoportot. Az az 5-6 fiatal családos gyülekezeti tag, aki a magja volt és mind a mai napig motorja a KelenZöld elnevezésű csoportnak, először még csak kis lépéseket tett a környezetvédelem irányába. A parókia falára Luther idézetek kerültek, a kukákat szelektívre, az égőket pedig energiatakarékosra cserélték. A csoport nemrégiben a tettek mezejére lépett; egy négy alkalmas előadássorozatot szerveztek, valamint elindították a közösségen belül a párbeszédet mind a zero waste életmód, mind a keresztyén felelősség terén. A magát mozgalommá kinővő KelenZöld idén tavaszra négy alkalmas workshopot tervezett, amiből a járványhelyzet miatt csak két alkalom került megvalósításra. A workshopok az érzékenyítésen kívül interaktív eszközöket is bevetettek; itt is a bevásárlószatyrok varrása volt a fő tevékenység, de készült még egy „ötletfa” is, amelynek leveleire fenntarthatósági tippek kerültek. A KelenZöld ezeken az akciókon kívül igyekszik még megoldást találni a parókia „bezöldítésére”, azaz a kottapapírok számának csökkentését, a gyülekezeti hírlevél digitalizálását, a rendezvények eldobható eszközök használata nélküli megvalósítását, illetve a minél inkább környezetkímélő tisztítószerek használatát igyekszik most bevezetni.
 
A résztvevők végül megismerhették az idei Teremtés Hete segédanyagot is. A füzetet az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport állította össze, és az általuk választott téma a szenvedéssel teli helyzetben megtalálni a reményt, és ezáltal Isten szeretetében részesülni. A füzetben hat napra elég meditációt, imádságot, Ferenc pápa enciklikájából származó idézeteket, liturgikus javaslatokat, és gyakorlati jó példákat találhat az olvasó. Ezeken kívül tartalmaz gyermek és ifjúsági tananyagot, felhívást az idei teremtés heti akciók helyi szervezésére és az életigenlő társadalmat és gazdaságot szorgalmazó petíció ismertetését. Szintén szerepel benne ökológiai szempontú reflexió a COVID-19 vírus miatt kialakult helyzetre, ami hatással volt az idei témaválasztásra. Fontos azonban hangysúlyozni, hogy a füzet szerzői nem szeretnék, ha a vírus miatt kialakult helyzet elterelné a figyelmet a Teremtés Hetének valódi jelentéséről. Fontos, hogy egyházközségeket helyi szintű akciók megvalósítására buzdítsuk, hisz sokkal eredményesebb, ha nem egy központi helyre hívjuk meg az embereket, hanem a saját környezetünket próbáljuk meg elérni, és helyben felhívni a figyelmet a teremtett világunk védelmére és megőrzésének fontosságára.
 
A megbeszélést egy húsz perces csoportmunka zárta, ahol megvitattuk a lehetséges programötleteket és megoldásokat, valamint a tavaly felmerülő nehézségeket. Sajnálatos módon húsz perc nem volt elég mindezek teljeskörű megbeszélésére, de kezdeti lépésként igen sikeresnek könyvelhető el ez a műhelymunkával egybekötött mini konferencia. Egy abszolút jó hangulatban töltött, inspiráló beszélgetésnek lehettem részese egy olyan ügyről többet megtudva, amely felekezettől függetlenül mindannyiunknak közös érdeke.
 
A Teremtés Hetéről még több információt olvashattok a www.okogyulekezet.hu és a www.teremtesunnepe.hu oldalon
 
Korom Lilla
 
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg a Baptista Szeretetszolgálat No Planet B! programja keretében.

 
 

Kapcsolódó cikkek