Segítsük együtt idén tavasszal is a beporzókat!

Folytatjuk újonnan indított sorozatunkat a "Éljenek a beporzók hetedhét határban!" kampányunk kapcsán. A felhívás végéig, tehát pünkösdig minden héten megosztunk a megvalósítandó ötletek közül egyet, ezáltal bemutatva egy-egy tavalyi pályázatot. Az ötletek mellett jó tanácsokkal is fogunk érkezni.
3. ötlet: Nyírjuk ritkábban a füvet és hagyjunk meg egy félreeső gyepfoltot, ahol egyáltalán nem is nyírjuk le.
 
3 ötletKépek forrása: Okányi Tanoda
Ezúton is köszönjük az Okányi Tanoda beporzókat segítő munkáját!
 
További beporzóbarát ötletért, a felhívás részleteiért kattints ide: http://www.okogyulekezet.hu/aktualis/hirek/eljenek-a-beporzok
 
Csatlakozz Te is, segítsük együtt a beporzókat!
 

Mi fán terem a méltányos kereskedelem?

Március 24-én, az Ökoest előadás-sorozat keretében Újszászi Györgyi, a Védegylet Egyesület főtitkára, Dr. Czagány Gábor református lelkipásztor, a Keresztpont Egyesület elnöke, és Babos Júlia, a Keresztpont Egyesület munkatársa, meghívott vendégek tartottak előadást a Fair Trade-ről, vagyis a méltányos kereskedelemről.
 
Maga a méltányos kereskedelem egy viszonylag fiatal jótékonysági kezdeményezés, amely a II. világháború után jelent meg válaszként a kereskedelem egyenlőtlen természetére. Lássunk egy példát: ha egy olyan harmadik országbeli terméket vásárolunk, amely nem méltányos kereskedelemből származik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a pénzünknek csak egy igen kis százaléka jut el a termelőhöz, aki az adott terméket előállította. A kereskedők ugyanis gyakran kihasználják a termelők kiszolgáltatott helyzetét, velük méltánytalan szerződéseket kötnek és olyan alacsony áron vásárolják meg termékeiket, amely sokszor a megélhetésüket sem fedezi. Így fordulhat elő az a helyzet, hogy akik a legtöbbet dolgoznak egy termék előállításán ők kapják a legalacsonyabb fizetést a munkájukért, míg egy kereskedő multinacionális cég vagy egy reklámcég bőségesen meggazdagodik a termékeken.

Fair trade freepik com

 
Erre válaszként született meg a Fair Trade mozgalom, egy alternatív kereskedelemi forma, melynek célja, hogy a fejlődő országok kistermelőitől és termelő szövetkezeitől a termékeiket olyan méltányos áron vásárolják meg, amely a termelők munkájával arányban álló megbecsülést biztosít, a termelés költségein kívül a termelő és családja megélhetését is fedezi, ezzel növeli a jólétüket és az életszínvonalukat.
 
Ahhoz, hogy egy termelő részese lehessen a méltányos kereskedelemnek szigorú kritériumoknak kell megfelelni. Tiltott a kizsákmányoló gyermekmunka, a nőknek kötelesek ugyanazt a bért megfizetni, amit az azonos munkakörben dolgozó férfi kap, illetve biztosítaniuk kell a munkavállalóik részére a biztonságos munkakörülményeket és a tisztességes munkabért. A termékeiknek nagyon magas minőséget kell képviselnie, nem használhatnak a környezetre vagy az egészségre káros anyagokat, így ezek a termékek méltó versenytársaik a nem méltányos kereskedelemből származó és gyakran olcsóbb termékeknek. A fent említett kritériumoknak megfelelést folyamatosan ellenőrzik.
 
Fair trade logó freepik com
A termelőközösségek az eladott termékek után ún. fair trade prémiumot kapnak, melyet a közösség fejlesztésére fordítanak, így például az oktatás vagy az egészségügy fejlesztésére, úthálózat vagy ivóvíz hálózat kiépítésére. Ezek olyan fejlesztések, melyekre a közösségek önerőből nem lennének képesek és amelyek megvalósításával az emberek korábban elérhetetlen alapellátásokhoz juthatnak. A fair trade prémium elköltését minden esetben a Fair Trade International minősítő szervezet ellenőrzi.
 
 
Láthatjuk tehát, hogy a tudatos vásárlással nem csak kiváló minőségű termékekhez jutunk, de a társadalmi igazságosság mellett is szavazunk, segítjük az emberi jogok érvényre juttatását és a fenntartható fejlődéshez is hozzá járulunk. Éppen ezért tűzte zászlajára a mozgalom a
 
Kereskedj, ne segélyezz!
jelszót, melynek üzenete, hogy a legnagyobb segítség a tudatos vásárlás, hiszen ezzel esélyt adunk egy méltóságteljes életre segély helyett, megbecsülést adomány helyett.
 
Végül szót kell ejtenünk egy nagyszerű kezdeményezésről. A Keresztpont Egyesület megalapításakor az alapító okirat céljai közé sorolták a méltányos kereskedelem hazai propagálását, ennek keretében pedig 2022. szeptemberében az Egyesület Központjában megnyitják Magyarország, sőt, valószínűleg egész Közép-Kelet Európa első fair trade kávézóját. Itt kizárólag méltányos kereskedelemből származó kávét, teát, nádcukrot és kakaót fogyaszthatunk majd, illetve helyi termelők termékeit vásárolhatjuk meg.
 
A kávézó egyébként mobil formában már 2019 óta működik, és különböző fesztiválok és rendezvények állandó vendége, ahol a friss kávé mellett mindenki megismerkedhet a méltányos kereskedelem működésével, előnyeivel ezzel aktívan hozzájárulnak a társadalmi érzékenyítéshez és a tudatos vásárlás népszerűsítéséhez.
 
Képek forrása: https://www.freepik.com/
Írta: Dawud Savannah Rose
 
Az előadásról készült felvételt itt megtekinthető:

 

Ültessünk beporzóbarát növényfajokat!

Folytatjuk újonnan indított sorozatunkat a "Éljenek a beporzók hetedhét határban!" kampányunk kapcsán. A felhívás végéig, tehát pünkösdig minden pénteken megosztunk a megvalósítandó ötletek közül egyet, ezáltal bemutatva egy-egy tavalyi pályázatot. Az ötletek mellett jó tanácsokkal is fogunk érkezni.
 
2. ötlet: Ültessünk sokáig virágzó, nektárt és virágport bőven termő virágokat ablakba, balkonládába, a kertbe, az utcára a járda mellé.
 
2. nektárt ontó Barázdabillegető
Képek forrása: Mátyás Izolda, Barázdabillegető Gyerekkert (Veresegyház)
 
Hogy milyen virágokat ültessünk? Íme egy lista a beporzóbarát növényfajokról: 
(A lista letölthető pdf-ként ide kattintva)
 
1. borsmenta
2. búzavirág
3. évelő őszirózsa
4. galagonya
5. gyapjas tisztesfű
6. gyűszűvirág
7. hegyi borsikafű
8. illatos gólyaorr
9. japán szellőrózsa
10. kárpáti harangvirág
11. kerti borágó
12. kerti harangláb
13. kerti kakukkfű
14. kerti macskamenta
15. körömvirág
16. krókusz
        17. lednek
 
18. levendula
19. mályvarózsa
20. méhbalzsam
21. metélőhagyma
22. mézontófű
23. napraforgó
24. nárcisz
25. nyári orgona
26. oregánó
27. oroszlánszáj
28. orvosi zsálya
29. ördögszem
30. rézvirág
31. rozmaring
32. tárnicslonc
33. varjúháj
 

2. ültessünk közösKépek forrása: Okányi Tanoda (balra), Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (jobbra)
 
Ezúton is köszönjük a Barázdabillegető Gyerekkert tagjainak, az Okányi Tanoda-, és az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógusainak és tanulóinak beporzókat segítő munkáját!
 
További beporzóbarát ötletért, a felhívás részleteiért kattints ide: http://www.okogyulekezet.hu/aktualis/hirek/eljenek-a-beporzok
 
Csatlakozz Te is, segítsük együtt a beporzókat!

 

Beporzók napja 2022

A testi - lelki egészség, ember és környezet kapcsolata

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont Teremtésvédelmi Kutatóintézete a testi és lelki egészséghez való jog, valamint alkotmányos vetületei témakörben szervez konferenciát 2022. április 28-án 9:30 és 16:00 között. A rendezvényen a jogtudomány, a pszichológia és a teológia területén jártas neves tudósok, kutatók, szakemberek vizsgálják meg az ember és környezet kapcsolatának aktualitásait, amely további kutatásokhoz ad alapot.
pázmány tvm workshop Kép forrása: PPKE Teremtésvédelmi Kutatóintézet
 
A rendezvény időpontja: 2022. április 28-a, 9.30-16.00 óra között.
Helyszín: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál Pápa Díszterem (Budapest, VIII. ker, Szentkirályi u. 28. II. emelet)
Kérjük, lehetőség szerint vegye igénybe a közösségi közlekedést, a helyszín Rákóczi tértől és a Kálvin tértől egyaránt 10 percnyi sétával megközelíthető.
A helyszínen kávét, teát és szendvicsebédet biztosítunk. A jegyzeteléshez hozzon magával jegyzettömböt és íróeszközt. Tájékoztatjuk, hogy az eseményen kép és hangfelvétel készül.
 
 
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre írt levéllel lehet április 26-ig. Jelentkezéseket a terem befogadóképességének határáig tudunk fogadni. A regisztrációról április 22-e és 27-e között küldünk visszaigazolást.
 
Részletek:
A PPKE Teremtésvédelmi Kutatóintézete 2022 januárjában jött létre a „Fenntarthatóság, állóképesség – az éghajlatváltozás és az ahhoz való alkalmazkodás társadalmi kihívásai” című program végrehajtására.  Ez a kutatási program a környezetre napjainkban legnagyobb hatást gyakorló klímaváltozás társadalmi vonatkozásait vizsgálja, a természettudományos konszenzusból kiindulva, az etika-, jog-, közgazdaság-, irányítás és vezetés-, filozófia-, teológia- és pszichológiatudományok segítségével. 
 
A kutatási program kiindulási „axiómái”: a reálgazdaság anyagforgalmának mozgásterét a vonatkozó természettudományos konszenzus kijelöli, és ezt a döntéshozóknak az elővigyázatosság elve alapján el kell fogadniuk; a jelenkor magyar társadalma rendelkezik a rendszerszintű politikai és gazdasági átmenet és újjáépítés tapasztalatával; Magyarország nemzeti stratégiai, illetve a nemzetközi közösség irányába tett vállalásai megfogalmazzák az öko-szociális fenntarthatóság eléréséhez szükséges lépéseket; a keresztény filozófiai-etikai alapokon nyugvó társadalmi tanítás kiemelt kérdésként kezeli a környezeti és társadalmi fenntarthatóságot.
 
A Kutatóintézet a program keretében, annak négy éve alatt, hat tág területen tevékenykedhet. (Természetesen a tématerületek nem választható el hermetikusan egymástól, hiszen egy rendszer különböző alrendszereiről, funkcióiról van szó, mégis az is nyilvánvaló, hogy csak részterületeken tudunk haladni, legyen szó kutatásról vagy ismeretterjesztésről.)
 
Az áprilisi fórum a következő potenciális kutatási tématerület kibontásáról szól:
A testi-lelki egészség, mint az egyéni és társadalmi cselekvés feltétele a fenntarthatóság és klímavédelem területén. Támogató jogi környezet az önazonoság autonómiájához.
 
Nyilván ahány tudós, műhely, annyi kérdés vetődhet fel a fenti cím kapcsán. A magunk részéről a következő témaköröket nevesítettük, csak címszó-szerűen, a területen:
    1. Klímaszociológia a klíma-egészségügy szolgálatában. Nemzetközi és hazai jó gyakorlatok, állapotjelentések. 
    2. „Zöld egészségügy” a klímaváltozásra felkészülés szolgálatában. Hogy lehet az egészségünket a természetet minél kevésbé megterhelő módon védeni?
    3. Természet és mentális egészség.
    4. A művészetek mint az autonóm, innovatív, transzformatív magatartás motiválói és támaszai.
    5. A cselekvőképesség, motiváció, mentálhigiénés oldala: általános bénultságunk lélektani-magatartástudományi elemzése. (Szenvedélybeteg-e a fogyasztói társadalom?) Addiktológiai módszerek a fenntarthatósági rendszerváltással szembeni ellenállás leküzdéséhez.
    6. A marketing és reklám harca a fenntarthatóság ellen – a valóság, a közjó, és az alkotmányos értékek jogi védelmének lehetőségei a magánérdek támadásaival szemben. Jog az önnevelés autonómiájához –  a közterület és a közmédia megtisztítása az értékrend és önazonosság manipulatív befolyásolásán alapuló áru- és szolgáltatás-hirdetésektől. 
Mire keressük a választ a fórumon? Látható tehát, hogy a tématerület címe alatt hat témakört már fölvetettünk. Az is látható, hogy ezek egyenként is széles területek. Nem is arra vállalkozik az Intézet, hogy négy év alatt a teljesség igényével szól mindezekről, hanem az a reményünk, hogy – az egyetemünkön, illetve más műhelyekben dolgozó kollégákkal összefogva - releváns kérdésekben tudunk kutatással és ismeretterjesztéssel hozzájárulni a társadalmi felkészüléshez, a szemléleti és magatartási fordulathoz, a közösségi és intézményes alkalmazkodáshoz. A program, a munkaértekezlet egyik célja az lenne, hogy e témakörökben kezdjünk rendet tenni, szakértő kollégáink segítségével, a sokrétű gondolatok, kérdések között.  Ilyesféle kérdéseink lennének meghívottjainkhoz, s magunkhoz:
 
  • Relevánsak-e ezek a kérdések, fontosak-e valóban a klímaváltozás leküzdéséhez?
  • Összefügg-e, s ha igen, milyen erősen, milyen módon a fenti 5-6 részprobléma? Hány rendszer részei? Fednek-e valami fontosabbat? Lehet-e köztük rangsorolni?
  • Kerékkötői-e - és mennyire - a szükséges, de elindulni képtelen fenntarthatósági fordulatnak? Ha igen, milyen körben (döntéshozók, szakértők, az „utca embere”?)
  • Eszköztelenek vagyunk-e ezen kerékkötők eloldásában?
  • Hol, milyen kutatómunka lenne szükséges ahhoz, hogy változást lehessen elérni? 
  • Tudnának-e egyes részterületekre szakmaközi kutatócsoportok alakulni? (sustainability science,  pszichológia, jog, etika, esztétika)
  • Ha van ismerethiány, hol van: a tudósok közt vagy a „külsősök” közt? Azaz kutatási vagy ismeretterjesztési vagy épp végrehajtási problémával állunk szemben?

 

Forrás:
PPKE Teremtésvédelmi Kutatóintézet

Ökoest előadás a redukcionista gondolkodásról

Az "Ökoest" előadás-sorozat a KRE Teremtésvédelmi Műhely (MRE Ökogyülekezeti Mozgalom) és a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület együttműködésével jött létre, célja, hogy átfogó képet nyújtson környezetvédelmi kérdésekről és azok teremtésvédelmi vonatkozásairól. A sorozat online formában áprilisban is folytatódik.

 

Ökoest VA redukció 2

Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit ezen a linken lehet megtenni: 

https://forms.gle/WgDdUYjMe77fUCLZ7

Jelentkezési határidő: 2022. április 20. 12:00
A belépéshez szükséges információkat, elérhetőségeket az előadás előtti estén és aznap küldjük el a jelentkezés során megadott email címekre.
 
Facebook esemény: ITT
Az esemény plakátja ide kattintva letölthető.
 
Köszönjük az esemény hírének továbbadását, és hogyha másokat is meghív!
 
 
Mindenkit szeretettel várunk!
 
 
A korábbi Ökoest előadások felvételei ide kattintva visszanézhetők.

Információ

Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalom

E-mail: info@okogyulekezet.hu

Telefon: +36-30/453-2950

Postacím: 1146, Budapest, Abonyi u 21.

Internet: www.okogyulekezet.hu

Facebook: www.facebook.com/Okogyulekezet

 

 „There isn’t a Planet B! - CSO-LA/2017/388-137. A honlap az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Tartalmáért az Ökogyülekezeti Mozgalom felel, és azok nem szükségszerűen egyeznek meg az Európai Unió véleményével.”

Kövess minket

 

Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form



Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges. A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk. Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.