A fenntartható élet és a bűneset

A világválság
A világgazdaság jelenlegi válsága nem egy a sok közül, hanem lehetséges, hogy a
tőkés világgazdaság végét jelenti. Csak akkor van befektetés, ha a befektető a tőkéjét
később nyereséggel kaphatja vissza, azaz a haszonnal megnövelt tőkéjéért több terméket
vásárolhat. Ez csak akkor lehetséges, ha a gazdaság termelése közben nő. Azaz a
tőkebefektetésen alapuló gazdaság csak növekedve létezhet. Ám a termelés növeléséhez
több erőforrást kell felhasználni, és ez ma már nem áll rendelkezésére. Legfőbb,
legkönnyebben kezelhető erőforrásunk a kőolaj. 2005 óta a könnyen kitermelhető kőolaj
termelése már nem fokozható, sőt lassan egyre kevesebbet termelhetünk belőle. Ez egyben
a tőkés rendszer végét is jelenti, hacsak nem sikerül újabb, a kőolajat pótló
erőforrást találni. Ez vezetett a világgazdaság 2008-ban kirobbant és azóta egyre mélyülő
válságára

A tőkés világgazdaság növekedési kényszere elképesztő méretű pazarlásra vezet. Annak,
amit megtermelünk, csak a töredéke kellene. Mértékadó becslések szerint a termelés csupán
5\%-ára volna szükség. Rengeteg fölösleges dolgot állítanak elő. Például Angliában a karácsony
előtt vásárolt tartós árucikkeknek 6 hónap múltán csupán az 1\%-át használják. Szándékosan
rossz minőségű terméket gyártva növelik a fogyasztást. Jó példa erre a múlt század
negyvenes éveiben megjelent nylon harisnya. Elsőre igen tartósra sikeredett, szinte
lehetetlen volt elnyűni, 10 pár elég volt egy életre. Gyártóinak ez okozott később gondot.
Hogy több harisnyát adhassanak el, alig tartós alapanyagot fejlesztettek ki. Költségesebben
silányabb terméket állítanak elő, olyat, amiből százszor annyi adható el. Így ma
a harisnyával foglalkozók 99\%-a felesleges, pocsékló munkát végez. Nem csak az erőforrásokat
és a nyersanyagokat, hanem az emberi forrásokat is mértéktelenül pazarolva használja a mai
gazdaság és ezzel nemcsak magunkat, az emberiséget, hanem velünk együtt a természetet
is a pusztulásba sodorjuk. Nem az értelem vezeti gazdaságot, ha az irányítaná, ez nem
történhetett volna meg. Képtelen viselkedésünket az emberi természet sötét oldalával, az
irigységgel, a kapzsisággal kísérlik meg magyarázni. A gazdagok egyre gazdagabbak
akarnak lenni, igazából csak a pénz számít, mással nem törődünk. Emiatt a világválság
megoldása nem az újabb és újabb erőforrások és nyersanyagok feltárása, hiszen véges rendszeren
nem lehet végtelen ideig növekedni. A mai világrend fenntartásához újabb és később egyre több,
Földhöz nagyon hasonlító bolygó gyarmatosítására volna szükség és ilyenek nincsenek.
Elménk működéséről
Hogy miért tesszük, amit teszünk, akkor érthetjük meg, ha a döntéshozatalaink folyamatát
tanulmányozzuk, valamint megvizsgáljuk, valójában milyen az emberi természet, milyen viselkedés
íródott belénk.
Meglehetősen egyszerű az állati elme. Összeveti a környezet érzékszervek által adott képét az
elmében tárolt helyzetek képeivel, mintázataival, megnézi melyikkel egyezik, majd az idegrendszer
az ehhez a helyzethez rendelt utasítást hajtja végre. Ösztönös az állat viselkedése,
veleszületett, mikor mi a teendője, csak keveset kell tanulnia. Elménk jóval többre képes, mint
az állaté. Egyrészt sokkal több mintázatot képes raktározni és kezelni. Másrészt az ember nemcsak
kiskorában képes tanulni, mint az állatok nagy többsége, hanem később is. Legfőbb
tanulási módszerünk az utánzás, a másik ember adta minta ösztönös átvétele. Ez nem igényel
tudatos erőfeszítést. Legtöbbet a 12-13 évesnél fiatalabb gyermek tanul, mert ő minden nálánál
nagyobbat utánoz, hacsak az illetőben nem csalódott. De ugyanígy, tudatos erőfeszítés nélkül
tanul az is, aki már nem gyermek, de ő csak attól, akire felnézhet. Idősödve egyre kevesebbet,
de akár holtunkig tanulhatunk ilyen módon. Tanulékonyságának köszönhetően az ember a bolygó szinte
valamennyi térségében megélhet. Tudunk elsősorban önmagunkra utalva,
olvasással, ismétléssel is tanulni, de ez csak keveseknek megy könnyebben. Csak az emberek pár
százaléka képes saját erejéből önmagát változtatni, ehhez ugyanis nagyon sokat és sokfélét kell
megtanulni. Az egyéb tanulási, tanítási lehetőségekkel később foglalkozunk.
Abban elménk az állatéval közös, hogy ismerős élethelyzetben, azaz ha az
érzékszerveink adta mintázatnak ott az elménkben a megfelelője, akkor az
ösztöneink és az eddig tapasztaltak, tanultak alapján a tudatalatti
tartomány azonnal meghozza és végrehajtja a döntést. Nem láthatunk be a
tudatalattiba, nem követhető működése, döntéseink valódi hátterét általában
csak sejthetjük, ezért is nevezzük tudatalattinak. Amikor az 'érzem' és a szív szavakat
használjuk, a tudatalattira, az 'értem' és az ész szavakkal a tudatosra utalunk.
Tudatalattink akkor is dönt, ha nincs meg benne az észlelt helyzetnek pontosan
megfeleltethető kép vagy mintázat. Ekkor felméri, hogy ez a részben hasonlók közül
melyikre mint hasonlít és ennek segítségével ítél
és dönt. Továbbá a döntésre kitalál egy társadalmilag indokolható magyarázatot és csak
ezután kerül a döntés és indoklása a tudati övezetbe. Annyi a tudatos szerepe a
döntéshozatalban, hogy az erkölcsi elvekkel összevetve vagy a józan
észre hagyatkozva felülvizsgálja, elfogadható-e a kapott indoklás. Ha nem,
visszaküldi a tudatalattinak, más, elfogadhatóbb indoklást kérve. Ha erre az nem
képes, általában eláll a vágyott cselekvéstől. Akkor mondjuk, hogy hiszünk valamiben,
ha abban a tudatos és a tudatalatti egyetért.
Elménk minél jobb állapotba szeretne bennünket hozni és tartani és tudatalattim
arra törekszik, hogy ma és most a lehető legjobban érezhessem magam. Emiatt a hosszabb
távú fenyegetésekkel alig foglalkozunk.
Ámítjuk magunkat, a tudatalatti így igyekszik megakadályozni, hogy szembesüljünk
azzal, milyen helyzetbe kerültünk valójában. Ez jelentősen csökkenti a belső feszültséget,
viszont azzal jár, hogy a nem azonnali, hanem későbbi veszélyekkel nem kezdünk el
még idejében foglalkozni.
Agyműködésünk mikéntje magyarázatot ad arra az érthetetlennek tűnő jelenségre,
hogy az ember akarna valamit és bár szándéka véghezvitelének nincs nyilvánvaló
akadálya, mégsem tud úgy viselkedni, amint szeretné. Bizonyos dolgokra
egyszerűen képtelen vagyok, minden látható külső ok nélkül. Ennek oka az,
hogy tudatosan hiába akar valaki valamit, ha nem ébred a tudatalattiban indulat azt
megtenni. Csak ama változatok közül választhat a tudatos részem, amit a tudatalatti
eléje tár. Ezért továbbra is teszem azt, amit az értelmem rossznak tart.
Régóta gyötrődik ezzel az ember. Nem tudja felfogni, miért nem tud
értelmével és akaratával elboldogulni a világban, mi az, ami
nála erősebb. Miért nem képes a vallási vagy erkölcsi törvények szerinti
életre, miért kell állandóan szembenézni gyengeségével? Pál apostol az
Újszövetségben, a rómaiakhoz írt levelének 7. részében
megrendítő módon fogalmazza meg az ember gyötrődését. Innen az idézet:
..Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok,
hanem azt teszem, amit gyűlölök. ... Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a
testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de
arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem
azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat.
Tudatalattink az ösztöneinkhez kötődő fogalmakat érti a legjobban. Ilyenek a
nélkülözés és a bőség, a szeretet, a nemiséghez kötődő képek, a biztonság és
a veszély, a fenyegetés, hatalmas és gyenge, a rangsor, rokon, testvér, idegen,
segítség, megtévesztés, félrevezetés, büntetés, önzés, önzetlenség és hasonlók.
Ösztöneink milyenségét az ember ősi életmódját tanulmányozva érthetjük meg.
Ősi életmódunk
195 ezer éve az afrikai szavannán jelent meg a
mai ember, gyűjtögető-vadászó életmódot folytatott, 150-200 fős csoportokban
élt. Növekedtek, szaporodtak így élő őseink, 12-13 ezer évvel ezelőtt jutottak el oda, hogy
betöltötték az elérhető térségeket és elkezdtek letelepedni. Ösztöneink azóta sem változtak,
ma is a vadászó-gyűjtögető őseink ösztönei vezetnek bennünket.
Terített asztal a szavanna, ám az ember az oroszlán zsákmányállata. 150-200 fős csoportban
éltek ott őseink, egymást segítve és figyelve védekeztek az oroszlánok ellen.
Égő botokkal riasztották el a vadállatot. Belénk épült, hogy egyedül nem
vagyunk életképesek, csak a többi emberrel együtt élve. Tartoznunk kell nem
csupán a családunkhoz, hanem egy nagyobb csoportba is, és a csoporthoz
tartozókkal jónak, önzetlennek, testvériesnek kell lennünk. De nem csak a
jóság lett belénk írva. Mivel a másik csoporthoz tartozó ember versenytárs, őt
be lehet csapni, félre lehet vezetni, meg lehet rövidíteni. Ha a csoportok
számára szűkké válik a terület, a belénk írt ösztönös viselkedés a szétvándorlás.
Egy vándorló csoport népessége nagyobb mértékben nem nőhet. Mennie kell a
többiekkel a várandós és pici gyermeket nevelő anyának is és a gyermeket
állandóan magával kell vinnie. Nem lehetséges, hogy az egyik gyermek még
csecsemő és az idősebb testvére csak egy-két évvel korosabb. Az idősebb
testvérnek már együtt kell mennie a felnőttekkel. Éppen ezért a felnevelhető
gyermekek születése között eltelt időszak meglehetősen hosszú, 4-6 esztendőnyi.
Sokáig, 4-6 évig évig szoptatnak az anyák. Ez nem csupán a gyermekek
táplálását könnyíti meg, teszi egészségesebbé, hanem egyúttal fogamzásgátlás
is. Nem megfelelő időszakban fogant gyermeket nem nevelhetnek fel, ezért
elhagyják. Mivel csak kevés gyermeket nevelhetnek fel, egy anya jó ha négyet,
ezért a gyermek igen nagy kincs. Megtartható gyermekeit éveken át nagy
figyelemmel és szeretettel gondozza az anya. Szükségünk van erre, mert a
ma született csecsemő nagyon fejletlen az állatok kicsinyeihez képest. Közel
hatéves koráig a kisgyermek ösztönösen ragaszkodik az édesanyjához, a felnőtthöz.
Tőlük tud tanulni, a kortársaitól még aligha van mit.
Mivel az emberi élet hatalmas értél, a vadászó-gyűjtögetők ösztönösen kerülik az
erőszakot. Nincs is miért harcolni, hiszen nincsenek felhalmozott, elragadható javak.
A másik elleni erőszak tanult viselkedés. Bár fegyverek jóval hamarabb léteztek, a
leletek szerint ember elleni használatukra csak azután kerül, miután betöltöttük
a földet. Korábbi háborúkban a katonák legfeljebb 20\%-a volt képes arra, hogy
embert öljön. Ezek nagy többsége korábban komoly lelki megrázkódtatást
szenvedett, érzelmileg kiégett egyének. A USA-ban a II. világháború után bevezetett
módszerek, a céltábla helyett mozgó emberi alakokra lövés, valamint a kegyetlen, az
érzelmeket kiégető kiképzés vezetett el oda, hogy a 20\% arányt 90\%-ig sikerült
növelni.
Csak akkor védhette meg magát az ősi csoport, ha a hozzá tartozók a közös
dolgaikban, az oroszlánokkal küzdve vagy vadászatkor egymással összhangban
tudtak cselekedni. Természetes adottságunk, hogy amikor sokan vagyunk együtt,
az egyének gondolkodása egységesül, elnyomódnak az egyéniséget jellemző
vonások, meggondolások, felvillanások. Az eredeti ötletek általában az egyedül lévő
ember elméjéből szoktak kipattanni. Mivel csak a többiekkel együtt boldogulhatunk,
emberközpontú az értelmünk, elménk elsősorban az emberi viszonyokkal való foglalkozásra
összpontosít. Emiatt a természetet és környezetünk élő és élettelen elemeit is
hajlamosak vagyunk emberszerű tulajdonságokkal, viselkedéssel jellemezni.
Nem kellett a szavannán a jövőre gondolni, minden nap gyűjthettek maguknak.
Emiatt az értelem elsősorban a jelenre figyel és a fenyegető veszéllyel az ember
legtöbbször csak akkor kezd foglalkozni, ha az már észlelhető. Nincs bennünk a
takarékosság ösztöne, nincs olyan öröklött belső hajtóerőnk, amely arra ösztönözne,
hogy törődjünk a távolabbi jövővel is. Ha valami fenyeget,
és azt mondják, néhány éven belül bajba kerülhetünk, arra odafigyelhetünk, ám ha
olyanról hallunk, ami öt éven túl törhet ránk, hajlandók vagyunk azt puszta
riogatásként kezelni és ámítva magunkat nem törődünk vele.
Lét és fajfenntartási ösztön jellege különösen fontos.
Létfenntartási ösztönünk az élelem kereséshez kötődik. A szavannán élő
őseinknek együtt kellett gyűjtögetni, nem szóródhattak szét,
mert csak együtt, a tüzet használva védekezhettek az oroszlánok ellen. Minél
hamarabb mennél többet kellett összegyűjteniük, ez napi 2-4 órát vett ott
igénybe. Mindenkinek magának kellett összeszedni a szükséges élelmet. Ezt
szolgálja létfenntartási ösztönünk, amely azt követeli meg, hogy amit meglátsz
és megkívánsz, azonnal szerezd meg magadnak. Ne hagyd ott, mert a másik felveheti,
mire újra ráakadhatnál.
Vadászó-gyűjtögető őseink számára a tárgyak nem sokat jelentettek, bolondnak
tartották a hozzájuk ragaszkodókat. Állandóan mozogtak, vinniük kellett
a holmijukat, emiatt a tulajdon egyben teher is volt, halmozása nem érte meg.
Ha valaki mégis vállalta a fölösleges cipekedést, hamarabb fáradt el,
nehezebben mozgott, sérülékenyebbé vált, azaz a természetes kiválasztódás
az anyagiasan viselkedő embert kirostálta. Nem csak a szerzés és gyűjtés
ösztöne, elsősorban más miatt annyira anyagias a mai ember.
A fajfenntartási ösztön arra irányul, hogy a legjobb adottságú kerüljenek
össze és nekik legyen több utóduk. A párválasztáshoz rangsor alakul ki az
egyedek között. Mi emberek családban élünk és a rangsor a férfiak közötti
versengésben alakul ki. A rangsor, valamint a női ösztönökbe íródott
egyéb szempontok alapján a nő választ. A vadászó-gyűjtögető férfi csak egyéni
jótulajdonságaival emelkedhet ki. Miután a nő választott, felhívja magára a
legény figyelmét, akit a férfi ösztönös szempontjai vonzzák csábítójához.
Az elveszett Éden
A szavannán élők számára és még jó ideig, amíg a szétvándorlásra volt szabad hely,
a vadászó-gyűjtögető számára felhőtlen volt az élet. Amire vágyott, az egyúttal adott
volt számára. Nem kellett a jó és a rossz között választania, az ösztöneibe írtak és
a környezet adta lehetőségei összhangban voltak, édeni körülmények között élhetett.
Amint betöltötték a rendelkezésükre álló területeket, változni kezdett a környezetük
és választások elé kerültek. Most már nem biztos, hogy ösztönök jól vezetnek, az
új feltételek mellett rossz döntésre vehetnek rá. Elménk rugalmassága lehetőséget ad a
más feltételek között való életre is. Ösztöntörekvéseink nemesíthetőek, tudatalattinkba
ösztönöket felülírni, kiegészíteni képes mintázatok sokasága, erkölcs ültethető. Az
erkölcsöt elsősorban az utánzás, kisebb mértékben és hatékonysággal a
nevelés ülteti be az ember tudatalattijába az öröklött ösztönös és
a korábban tanult cselekvések mellé. Ennek ideje főleg a
gyermek- és ifjúkor, amikor az ember még leginkább alakítható. Miután a
minta rögzült bennünk, az erkölcsös viselkedés szabályait ösztönszerűen követjük.
Nem élhetünk ösztöneink hajtóereje ellenében, nem is kell, az erkölcsre
neveléssel ösztöneink magasabb szinten is kiélhetőek. Annyira, hogy ösztöneink
hajtóereje a társadalom szerveződésének fő mozgatóivá tehetők.
Valaha volt aranykorról beszél a hagyomány, amikor az emberek jók voltak, békében
éltek. Nem volt háború és erőszak, nem kellett nélkülözni, bőségben élhettek,
nem kellett verejtékezve küzdeni a betevő falatért. De az ember megromlott és az
elveszett az aranykor. Hasonló történet olvasható a Teremtés könyvében, az embert
Isten romlatlannak teremtette, az Éden kertjébe helyezte, ahol az aranykornak
megfelelő körülmények között élhetett. Ám az ember nem tudott a kísértésnek
ellenállni, bűnbe esett és ezért az Éden elveszett.
Mindeddig a történelemtudomány az aranykort, az Édenkertet és az ott történteket jelképes
történetnek tartotta, amelynek nincs történelmi alapja. De 1994-ben,
Kelet-Törökország kurd lakta területén, a Tigris és az Eufrátesz között, a valaha volt
Éden városának közelében, a Göbekli Tepe nevű helyen olyan régészeti felfedezést tettek,
amely alaposan átalakíthatja az emberi történelemről, a mezőgazdaság kialakulásáról, a
növénynemesítésre és állattenyésztésre való áttérésről eddig kialakult elképzeléseket,
továbbá a bűnbeesés történetét, az Éden elvesztésének körülményeit is segíthet megérteni.
Göbekli Tepe egy 17 magas domb, amelyről egy jószemű német régész felismerte, hogy nem
természetes képződmény és nekiláttak a
feltárásának. Maga a dombnak földdel lefedett hatalmas kőkorszaki építkezés. Épületeinek
elrendezése a Stonehenge-hez hasonlóan körkörös, ám Göbekli Tepe 5-20 méter átmérőjű
körépítményeit legalább 12 ezer éve, vagy még korábban, 13 ezer évvel ezelőtt
kezdték építeni. Eddig a lelőhely 5\%-át tárhatták fel és még 50 évig tarthat
Göbekli Tepe teljes feltárása, amelyet sokan máris az emberiség legfontosabb régészeti
leletének tartanak.
Vadászó-gyűjtögetők csoportjai készítették az első köröket. Környékükön csak vadállati
csontokat találtak, azaz az első építők vadállatokkal táplálkoztak, amelyeket a környéken
élő társaik hoztak számukra. Göbekli Tepe építése közel ezer esztendőn keresztül tartott.
Kifejezetten kedvez a térség a gabona nemesítésének, innen származik egy búzafajta, a zab és
a rozs is. Akkortájt háziasították a a környéken a kecskét, birkát és a szarvasmarhát.
Ez a nagy váltás, a letelepedés Göbekli Tepe építésének időszakában, ezer esztendőn belül
zajlott le.
A letelepedett életmód számos hátránnyal járt. Vége szakadt a vadászó-gyűjtögetők természetes,
változatos táplálkozásának, az élelem szinte kizárólagos forrásává a néhány termesztett gabona
és tenyésztett állat vált. Sokkal többet kellett az élelemért dolgozni. Emiatt a letelepedettek
egészségi állapota rosszabb lett, testmagasságuk csökkent, életkoruk lerövidült. Az együtt
tartott állatok maguk is könnyebben betegedtek meg fertőző betegségeikben és bizonyos kórokozók
megbetegíthetik az állatok közvetlen közelében lévő embereket is.
Már csak egy mutáció és a fertőzés az emberek között is terjed. A szarvasmarháról került át az emberre a
a TBC, a kanyaró, a himlők és a vörheny. Így az állatok háziasítása nem várt következményre,
pusztító járványok kialakulására vezetett. Elsősorban a csecsemőket és a 6 évesnél fiatalabb gyermekeket
sújtják a fertőző betegségek, mivel az ő immunrendszerük még fejlődött ki teljesen. Miután a
járványok kialakultak, a nők folyamatos szülésre kényszerültek, mert igen szapora volt a csecsemő- és
gyermekhalál. Ezek mellett a letelepedőknek
el kellett szenvedniük az első nagy környezetkárosodást, a domboldalak termőföldjeinek lepusztulását,
az elsivatagosodást is. Hogy mekkora megrázkódtatást szenvedtek a letelepedők, mutatja az, hogy pár
évvel ezelőtt korabeli emberáldozati szertartások nyomaira bukkantak a környéken. Ezek lehettek az
emberiség történelmének az első ilyen borzalmas szertartásai. Göbekli Tepét betemették, sokezer tonna
földet hordva rá, dombbá alakították, hogy miért, csak találgathatjuk.
Göbekli Tepe és környezete leletei alapján nem nagy merészség feltételezni, hogy a
paradicsomkerti történet a letelepedéssel járó hatalmas megrázkódtatásokhoz köthető.
Ennek megfelelően akár azután is nyomozhatunk, mi feleltethető meg az embert
megrontó bűnnek. Mivel az írott források, köztük Mózes első könyvének, a Teremtés könyvének a szövege
sokezer évvel az esemény után rögzült, nem várhatjuk tőle a történet tudományos
igényű feldolgozását. Viszont az évezredeken át szájról-szájra terjedő történet és a leletek
utalhatnak arra, miként romlott meg a vadászó-gyűjtögetők békeszerető, erőszakot kerülő természete és
mit tett az ember, a nő és a férfi, amit nem lett volna szabad.
Először arra térjünk ki, mint büntette meg Isten az embert. Miután a nő hallgatott a kísértőre,
Isten erősen megsokasította számára a gyermek kihordásának fájdalmait. Ez megfeleltethető
annak, hogy míg korábban, vadászó-gyűjtögetőként élve átlagosan 2-3 gyermeket szült és nevelt
fel, a fertőző betegségek megjelenése után a termékenységének időszakában végig, folyamatosan szülnie
kellett. Ettől fogva, több mint 12 ezer éven át, a 19. század végéig ez lett a nő sorsa. Korán kezdett
szülni és szült, amennyit bírt vagy amíg bele nem halt. Arany Jánosnak csak egy nővére volt,
tíz testvérük halt meg. Csak alig száz éve, a járványokat megfékező védőoltások bevezetése után
kezdett javulni a nők helyzete. Ahogyan Mózes első könyve írja, kezdetben a kert gyümölcsei táplálták
az embert, nem kellett dolgozni, csak le kellett szedni a termést. Mivel a férfi hallgatott a nő
szavára, csak mindennapos fáradtságos munkával, arcának verejtékével, tövissel és bogánccsal küzdve
kellett a bűneset után keresnie a kenyerét.
Mindennek legnagyobb vesztesévé a gyermekek váltak. Mivel az anyának folyamatosan szülnie kellett,
egyfolytában vagy várandós volt, vagy szoptatott és közben reá hárult a házimunka is. Nem sok
segítséget kaphatott, férje a földeken és az állatokkal dolgozott. Az anya agyonterheltsége miatt
gyermekei személyiségének fejlődése eltorzult. Arra lenne a picinek szüksége, mivel a legfőbb tanulási
módszere az idősebb utánzása, hogy 4-6 éves koráig az édesanyja vagy más felnőtt foglalkozzon vele.
Mivel az agyonterhelt, a házimunkákkal és a többi gyermekkel lekötött anya erre képtelen.
Alighogy járni tanul a pici, attól fogva nem az őt szerető anya és más felnőttek gondoskodó szeretete
óvja és neveli tovább, hanem a gyerekcsapatba kerül. Leginkább a legidősebb gyermekeivel foglalkozna
az anya, szeretné rávenni őket arra, hogy segítsenek neki a házimunkában és vigyázzanak a kisebbekre.
Sok-sok időre és türelemre van szükség ahhoz, hogy egy 6-7 éves gyermeket munkára lehessen fogni.
De ilyesmire az agyonnyúzott anyának se ideje és se ereje. Kiabál rájuk, veri őket. Mivel a
gyermekek ezt a mintát látják a felnőttől, ilyenek lesznek ők is és ezt adják tovább. Mennél kisebb
és gyengébb a gyermek, annál jobban ki van szolgáltatva a gyermekcsapat nagyobb, erősebb tagjainak,
akik gyötörhetik, megalázhatják, kínozhatják. Emiatt ahogy megerősödnek, maguk is erőszakosak,
békétlenek, mindenáron győzni vágyók és egyéb rossz tulajdonságokkal sújtottak lesznek. Ez továbbadják
másoknak, később saját gyermekeiknek is. Erről beszélnek azok a népmesék is, amelyek a legkisebb leány és
a legkisebb fiú diadalának történeteivel gyógyítják a kisgyermekek lelki sebeit. A természeténél fogva
békés, az erőszakot kerülő emberekből pár nemzedék múltán erőszakos, gyilkosságra is hajlamos személyek
lesznek. Ádám és Éva egyik gyermeke féltékenységből megöli a testvérét.
A paradicsomkerti történet mindezért a nőt hibáztatja és a bűnesetet a férfi-nő viszonyhoz köti.
Ahogyan tárgyaltuk, a természet rendje szerint a férfiak versengenek egymással és a nő a kialakult
rangsor alapján választ. Korábban a természet rendje szerint, az ösztönökbe írt rend szerint került össze
a nő és a férfi. Feltehető, hogy a tudás fájáról vett tiltott gyümölcs arra vonatkozik, hogy a
párválasztásba tudatos elem, a vagyon, a birtokolt állatok száma is bekerült, és egyre fontosabb
szemponttá vált, visszaszorítva a valóban egymáshoz illő párokat összehozó ösztönös választást. Érthető a
leány részéről, hogy arra is kezdett figyelni, mije, hány állata van a legénynek. Hiszen így több jut
majd a családnak. Nem tiltakozott ez ellen a vetélkedő legény sem, gondolván, úgyis ő lesz majd az első
és ő is igényt tartott a leánnyal járó hozományra.
A régi szokást elhagyó, a számítgató, vagyonra vágyó viselkedés felmérhetetlen hatást gyakorolt
az emberre és a történelem kezdetének tekinthető.
Ha a vagyon a rangsor elemévé válik, akkor a férfi többet termel, mint amennyire ténylegesen
szükség volna. Mind több olyan dolgot állít elő, ami nélkül jól megvolnának.
Összetettebbé válik a munkamegosztás, erősebbé a gazdaság, mind szervezettebbé alakul a
közösség és a társadalom. Így az előbbre kerülés való törekvés a történelmet meghatározó hajtóerővé
válik. De minél gazdagabb a társadalom, annál hamarabb feléli természeti
környezete erőforrásait. Ha gazdagabb, fejlettebb az ipara, mint a többieké, képes több és jobb fegyvert,
harci szekeret majd harckocsit gyártani és elfoglalja a szomszéd társadalmak területeit. Birodalmat
alapít, majd annak a természeti forrásait is feléli és a birodalom törvényszerű bukása után csak sivatag,
letarolt, csupasz fátlan térségek maradnak utána. Nem áll meg ezzel a történelem, újabb birodalmak
születnek, de nem a régiek helyén, ott már nincs mire, hanem másutt. Egészen addig, amíg az ember a
teljes bolygót föl nem éli és ezzel együtt nemcsak az történelemnek, hanem az embernek is vége lehet.
Megromlott ember
Mivel az elsődleges és egyben legkönnyebb tanulási módszerünk a mintavétel, az utánzás, ha egyszer az ember
megromlott, eleve ilyen lesz a következő nemzedék is. Emiatt az ember sokkal rosszabbul viselkedik annál, mint
amilyenek a génjeink alapján valójában volnánk. Vallásos kifejezéssel az embert Isten jónak teremtette, de
az első emberek bűnbe esteke és az ember miattuk eredendő bűnös. Ösztöneink ereje csak erőforrás és nem sorsunk
egészének meghatározója, önmagukban az ösztönök sem jók, sem rosszak. Ma már
tudjuk, hogy mindaz, amit amit a várandós anya átél, mint a cserbenhagyottsága,
az őt ért bántalmak, a benne ébredő düh, félelem, harag, indulatosság, durvaság
mind hatnak a magzatra. Alakítják idegrendszerét, méghozzá legerősebben a
fejlődés kezdetén, annak legérzékenyebb szakaszaiban. Korai környezeti
hatások, az anyaméhben tapasztaltakkal kezdve, azt is befolyásolják, hogy genetikai
örökségünkből éppen mi nyilvánul meg, mely késztetések, milyen ösztöntörekvések
mozgatnak majd bennünket. Ezért már a ma világra jött
csecsemőt is terheli, hogy alapvető gondolkodási és érzelmi jellemzői nem
annyira tökéletesek, mint amennyire lehetnének. Szentírásbeli kifejezéssel, már
ő is hordozza, viseli szülei romlottságát. Születő tudatosságát és így a ma
született csecsemő sorsát is jellemzi az a berögződött, az ember lehetőségeit
erősen beszűkítő, torzító viselkedésmód, amit már magzatként megtanult és amit
az egyistenhit eredendő bűnként tart számon.
Romlottságunk a környezettől átvett tökéletlenség következménye, mivel az ember legfontosabb,
leginkább hatékony tanulási módszere mások utánzása. 14 éves korig a gyermek nem tehet arról,
hogy milyenné lett. Nem hibáztatók a szülei és a többiek azért, mert a gyermek nem lett
tökéletes. Ők is csak azt adták tovább, amit felmenőiktől kaptak. A bűn eredendő bűn, a
letelepedés során történtekhez nyúlik vissza. Jómagam láncszem vagyok az eredendő bűn láncában.
Kaptam a felmenőimtől és gyermekeimnek, unokáimnak adom tovább. Ha a közösség egyszer megromlott,
igen nehéz, csaknem lehetetlen a megjobbulás.
Nagyon nehéz a romlottságból kikerülni, először is azért, mert erről nem vagyunk hajlandók tudomást
venni. Mivel az ember igen hatékonyan ámítja magát, nehéz felismerni, milyen állapotban vagyunk.
Tetszetős érvekkel könnyű elhessegetni a nehéz gondolatokat. Igen sok tudás, értelmes,
tiszta gondolkodás és nagyon sok töprengés szükséges ahhoz, hogy valaki ráébredjen arra, mi a
helyzet valójában. Mivel sokat foglalkozik a kérdéssel, a felismerés belé ivódik, átírja a
tudatalattiját, hogy mi a tényleges helyzet. Emiatt növekszik benne a
feszültség és ha ezt magába fojtja, belebetegedhet. Gyakrabban előfordul, hogy az illető
inni kezd, úgyhogy egy idő után nem fogják zavarni a nyomasztó kilátások. Végzetes
számára a harmadik lehetőség is, de néhány, sokszor prófétának nevezett egyén ezt választja,
mert úgy érzi, máshogyan nem tehet, ezt követeli meg a belső hang, az isteni késztetés.
Kezdi magyarázni az embereknek, milyen állapotban vannak, mi fenyeget és ezért mit kellene
máshogyan csinálniuk. Ezzel nem csak a hatalmasok haragját vonja magára, hanem
embertársai is kivetik, üldözni fogják és akár az életére is törnek. A próféta eleve magányos,
hiszen alkata és főleg tudása miatt nem hangolódhat rá a többség érzéseire, már emiatt is kitaszított.
Sikeres és közkedvelt a hamis próféta lesz, aki először is saját magát téveszti meg, majd a
nyilvánosság előtt is hangoztatja a valótlan, ám megnyugtató dolgokat. Őt szeretik és jutalmazzák,
mert olyanokat mond, hogy itt van a városunkban Isten temploma és nem hagyja magára Isten a várost,
eddig sem hagyta.
A fenntartható élet szellemisége
Megfelelő szellemiség nélkül az emberek közötti versengés szinte kizárólag az
anyagiak terére szorítkozik, azaz a küzdelem nem a tényleges anyagi
szükségletekhez való hozzájutásért, hanem a rangsor miatt folyik. Az emiatt
éleződő feszültségek gyengítik, majd tönkreteszik a társadalmat.
Akkor lehet fenntartható a társadalom, ha miközben a gazdaság épít ösztöneink
hajtóerejére, a törvénnyel, az erkölccsel, a művészetekkel valamint az oktatási
és nevelési rendszerrel a gazdagodásra valamint a vagyonra, hatalomra, befolyásra
és tekintélyre való törekvés mozgatóit a szellemiekben való emelkedés
serkentőivé nemesíti.
Mivel a másoktól önkéntelenül átvett, tanult mintázatok, képek döntéseink
hozatalának meghatározó elemei, a tudatalattinkat a természethez és a
társadalomhoz való viszonyunkat megfelelően szabályzó képekkel kell feltölteni.
Nemcsak értenünk, éreznünk is kell, tudatunk mélyén is rögzülnie kell annak,
mennyire erős a természettől való függőségünk, mert a természet az
emberlét hordozója és ha a természetes környezetünket felemésztjük, nekünk is
végünk. Történelmi tapasztalat, hogy az erdőit elpusztító társadalmak mind
mentek az erdők után. Mivel az anyagi javak szerzésének lehetősége korlátozott,
de a lelki-szellemi értékek korlátlanul gyarapíthatók, ezek felé kell az embert
fordítani. Belénk írható, hogy takarékosak legyünk és a létem fenntartásához ne
csak anyagiakat, hanem barátokat, jó ismerősöket, élményeket és tudást is
szerezzünk. Valamint ne az anyagi gazdagságom és világi hatalmam mutassa meg, ki
vagyok, hanem a lelki-szellemi javak birodalmában legyek valaki. Ha boldog
akarok lenni, magammal versenyezve, erőforrásaimat erre lekötve kell élnem.
Ilymódon a lét- és fajfenntartási ösztönök hatalmas hajtóereje az ember megtartásának,
fejlődésének és felemelésének szolgálatába állítható.
Belénk kell hogy vésődjön, hogy az ember nem mindenható,
hanem csak teremtmény és ebben a világban vannak olyan erők és hatalmak, amelyek
nála jóval nagyobbak. Ezeket nem lehet a szokásos módszerünkkel becsapni, megtéveszteni,
félrevezetni. Ha ezt tesszük, nagyon keményen fizetni fogunk érte, mi is és
utódaink is. A minket éltetni képes rendszert csak a 12-13 éves korig tanított
vallás rendszere képes hatékonyabban belénk ültetni. A latin eredetű religio
szó eredeti jelentése a tetteit és szavait újra- és újra
mérlegelő, megválogató emberre utal, ebben az istenekkel, Istennel szemben
kötelező nagyfokú gondosság és pontosság fejeződik ki. Az mutatja a vallás
erejét, hogy az alapjául szolgáló hit mennyire az ennek megfelelő viselkedésre
indítani a társadalom tagjait.
Hogy nem vágyálom a lelki-szellemi építkezéssel fenntarthatóvá tett társadalom,
erre most csak Tibetet nézzük példának. Sohasem voltak többen a tibetiek
két-három milliónál.
Mégis, a tibeti nyelvű irodalom közel akkora, mint a latin nyelvű európai
irodalom, csak ámulhat a nyugati világ a tibeti könyvtárak mérhetetlen
gazdagságán. Mindez a hallatlan szellemi kincs a fenntartható életre való
törekvés részeként halmozódott fel. Tibet már az őskorban is lakott volt és
egészen a 20. század közepéig fenntartható módon élt. Kevés és sérülékeny a
termőtalaja, óvni kellett. Nem szaporodhatott túl a népesség. Ennek
megakadályozására meghúzták a mezőgazdasági és szellemi munka csaknem ezer éven
át érvényes szabályait. Oszthatatlanná tették a családi birtokot, örököse a
legidősebb fiú vagy férfi örökös híján a legidősebb leány. Csak ő köthetett
házasságot. Így Tibet nem népesedhetett túl, földjeit nem zsigerelték ki.
Aki pár nélkül maradt, otthon dolgozhatott vagy férfiak, nők egyaránt buddhista
szerzetesnek vonultak, ott a rendház földje tartotta el őket. Háromszáz éven
át, egészen a 20. század közepéig Tibet népességének harmada rendházakban élt.
Jóval kevesebbet kellett itt testi munkát végezni, sok idő marad elmélkedésre,
tudományra, művészetre és általában a szellem dolgaira. Tibet szerzetesei közül
sokan váltak kiváló hittudóssá, nyelvésszé, történésszé, orvossá vagy művésszé
és az ő műveik töltik meg Tibet könyvtárait.
A zsidó vallás tanítása szerint az ember megromlott állapota miatt rossz döntések
sokaságát hozza. Ezért nem emberi, hanem isteni irányítással, Isten törvényét
követve kell élni. Valamennyi cselekedet előtt bölcsen mérlegelnie kell, mit
mondhat az adott esetre a törvény és eszerint kell dönteni. Mai fogalmakat
használva, lentről, a tudatalattiból rossz vezetést kapunk, ezért minden egyes
döntésnek át kell jutnia a tudatos szűrőjén, azaz állandóan figyelni kell
Isten törvényeire és aszerint szabad csak élni. Így a tiltó parancsokat a
jól nevelt zsidó be tudja tartani. Nagyon sokat kell tanulnia és ennek eredményeként
a tudatalatti átíródása is sikerülhet.
Más, végleges megoldásra, a bensőnk megújítására, törekszik a keresztyénség.
Mai fogalmakkal, romlottságunk onnan ered, hogy tökéletlen mintákat követve nőttünk
fel és erről nem tehetünk. Megoldásként a keresztyénség Jézus Krisztus
követését ajánlja. Ő a tökéletes ember, hozzá váljunk hasonlóvá, róla vegyük a mintát.
Belénk kell égjen Krisztus példája, hogy már a bensőnkből is csak a jó származzon. A Jézus által
tanított imádság, a Miatyánk a mennyek országának és a földnek az összefüggő
rendjéről beszél. Legyen itt is úgy, mint fent a mennyekben van, a mindennapi
kenyerünk kérése nemcsak a földi, hanem a mennyei kenyérre is vonatkozik és a
megbocsátás akképen jár majd fent, ahogyan mi bocsátunk itt meg másoknak.
Akinek az emléke áldott, békességet áraszt, öröm gondolni rá. Aki viszont nem
úgy élt, ahogyan kellett volna, arra nehéz gondolni, nem alaptalan
feltételezni, nehéz neki odaát.
Jézus tanításaiban sokat foglakozik a gazdagokkal, hivalkodókkal. Számos alkalommal
keményen dorgálja a gazdagságukban bízókat, megfedi a földi rangsorra figyelő,
egymással vetélkedő embereket. Isten, és nem az emberek előtt kell tudnunk megállni.
Isten előtt nem arról kell számot adnunk, mit szereztünk magunknak az életben, hanem hogy
miként használtuk tehetségünket, lehetőségeinket, azaz miként gazdálkodtunk a talentumainkkal.
Jézus mindenkiben látta és szerette az istenképű embert. Még az őt a keresztre szegező
katonának is megbocsátott, mert tudta, nem magától lett ilyen, a többitől kapott sok-sok
gonoszság tette ilyenné. Nem azért kell megbocsátanunk, mert
a másik bocsánatot kér, hanem mert csak így törhetjük meg az eredendő bűn hatalmát.
Ugyanis ha visszavágunk, megtoroljuk a kapott sérelmet, vagy a bennünk keletkezett
feszültséget másokon vezetjük le, fenntartjuk
és tápláljuk a világ romlottságát. Akárcsak Jézus tette, nekünk is mindenkinek
meg kell tudnunk bocsátani. Legelőször is azoknak, akik a legközelebb állnak hozzánk,
házastársunknak, gyermekünknek, szülőnknek, testvérünknek és rokonunknak.
Ahogyan Jézus a két nagy parancsolattal mondja, ha szeretjük Istent és embertársainkat,
akkor egyben betöltjük a törvényt is.
Jézus ácsmester volt Názáretben. Akárcsak sokan mások, megkereste a prófétának
tartott Jánost, hogy megkeresztelkedjen. A keresztelés abban állt, hogy
János alámerítette a Jordánba, ez mint képletes vízbefojtás a bűnös ember halálát
jelképezte. Ám amikor Jézus a vízből kiemelkedett, megnyíló szemei elé lenyűgöző
erejű látomás tárult. Látta az eget megnyílni, és amint lélegzetet vett, Isten
lelke költözött belé. Égi szózatot is hallott: Te vagy az én szerelmetes fiam,
akiben én gyönyörködöm.
Jézus zsidó volt és vallása szerint Isten a törvényt
adó és a törvényeket betartását szigorúan számon kérő és a törvényszegést keményen
büntető Isten volt. János keresztségét épp azért kérték az emberek, hogy
megmenekülhessenek Isten közelgő haragja elől. Jézus viszont az embereket feltétlen
szerető Istent tapasztalta meg. Ez a hatalmas élmény teljesen átalakította,
egészen más ember, Isten választottja lett. Megértette, hogy az általa megtapasztalt
és az őt is átható végtelen szeretet nem csak neki, a kiválasztottnak szól, hanem
valamennyi emberre ki kell, hogy terjedjen. Isten határtalan szeretetét azért kapta,
hogy átadja embertársainak. Ő ábrázolja ki a többieknek, mint szeret az Isten, milyen
az isteni szeretet által áthatott, a mennyországot a földön megjelenítő hús-vér ember.
Kövessék őt, vegyék át élete példáját, hogy azután ők adják majd tovább, emberről
emberre, egészen addig, amíg a szeretet mindenkit el nem ér és át nem hat e földi
világban.
Míg Mózest és a többi prófétát Isten utasításokkal vezette, Jézust nem látta pontos
eligazítással, hanem a küldetéséhez szükséges képességet, erőt és bizalmat kapta meg.
Megkeresztelkedése után, hogy átgondolja feladatát, elvonult a pusztába, ahol a magányban
küldetésére összpontosíthatott. Három nagy kísértéssel nézett szembe. Először arra biztatja
a bensőjéből kipattanó kísértő gondolat, hogy a szeretetet a kenyér adásával, az emberek
testi táplálásával fejezze ki. Változtassa a köveket kenyérré és az emberek követnék.
Jézus ezt visszautasította, mivel nemcsak a kenyér élteti az embert. A szeretetben ennél
sokkal többet kell adnunk egymásnak. Valóban, az ember természeti lény és ennie kell,
de szellemi lény is. Számára az igazi kihívások szellemi jellegűek. A testi
éhség, szomjúság, fáradtság könnyen leküzdhető, eszik, iszik és pihen az ember
és máris rendben van. Viszont a szellemi éhség, szomjúság, fáradtság nem kezelhető ilyen
egyszerűen, félelmetes, leküzdhetetlen gyötrelmet jelenthet az ember számára.
Az ember szellemiségét érinti a következő két kísértő ajánlat. Arra biztatja
a második kísértés Jézust, hogy vesse le magát a templom tetejéről. Nem lesz baja,
mert mint Isten kiválasztottja nem sérülhet meg. Ezt a csodát látva emberek sokasága
követi majd. Jézus ezt a kísértést is visszautasítja, hiszen felismerte, ha ily módon
kísértené Istent, elbukna. Hiszen a valódi csodát tevőt természetfölötti erők
segítik és az ilyet csak bámulni fogják és nem követik, hiszen ők csak közönséges emberek.
Ha azt kéri tőlük a természetfölötti erőkkel bíró, hogy úgy szeressék egymást és bocsássanak
meg egymásnak, ahogyan ő tudott szeretni és meg tudott bocsátani, az emberek könnyen
kibújnak ez elől, mondván, könnyű neki mindez, hiszen ő isten. Világi hatalmat ajánl a
harmadik kísértés. Jézus ezt is visszautasítja, mert tudja, hatalommal sok mindent el
lehet intézni, de azt, hogy ennek hatására az emberek szeretni kezdjék egymást, bajosan.
Így Jézus a küldetését tanítványok elhívásával kezdte. Tudta, embereket kell maga mellé
vennie, akik felnéznek rá, mert ők majd átveszik élete példáját és tovább fogják adni. Nem
választhatott maga mellé nagy tudású törvénytudókat, hiszen ezeknek a feje annyira tele
van már mással, hogy eleve elutasítanák a számukra felfoghatatlan üzenet közvetítőjét.
Egyszerű, nyitott emberek lettek a tanítványai, az ezek által térítettek
alkották a következő csoportot és a tanítványok egymást követő nemzedékei a hatalmas
római birodalom népességének számottevő részét a szeretet vallásának követőjévé tették.