Teremtésvédelem a Zöld Civil Találkozón

2019. június 2-án zárult a hazai Zöld Civil Szervezetek 29. Országos Találkozója Budapesten. A háromnapos, közösségi szervezésű szakmai rendezvényen kétszázan vettek részt mintegy 85 szervezet képviseletében.

A teremtésvédelmi szekció már hagyományosnak mondható, amely elősegíti a zöld civilek és a keresztyén szakemberek együttműködését. A Károli Gáspár Református Egyetem adott otthont a péntek délután megrendezett színes programcsokornak, amelyben Dr. Victor András az ELTE nyugalmazott tanára, az Ökogyülekezeti Tanács tagja beszélt az ökológia és ökoteológia kapcsolatáról; Nobilis Márió "A környezet kint és bent – emberről, hitről, természetről a XXI. sz. elején" címmel tartott előadást. Szűcs Boglárka a KRE Ökogyülekezeti Műhely referense  "Bibliai ételkóstoló" program  kapcsán ismertette meg az érdeklődőket az egészséges táplálkozás alapelveivel; a "Menőmenza játékok pedig további érdekes ismeretekkel bővítették mindennapi ételeinkről való tudásunkat. A Holnaphimnusz kiállítás Assisi Szent Ferenc Naphimnuszának analógiájára lírai keretet adott a gazdag teremtésvédelmi programoknak. 

A Zöld Civil Országos Találkozó résztvevői Soprontól Vásárosnaményig, Kismarostól Gyuláig az ország minden tájáról érkeztek. A szombati program előadásainak vzérfonala " A fenntartható fejlődési célok sikere és kudarca" volt, amelynek keretében többek között Dr. Faragó Tibor előadását hallhattuk.  A témák között idén nagy hangsúlyt kapott a Greta Thunberg által elindított Friday for Future Mozgalom. A tizenöt éves svéd lány világszerte megmozdította az embereket, amikor szelíd és világos szavakkal felhívta a figyelmet az IPCC legutóbbi klímajelentésében foglalt vészhelyzetre és az azzal kapcsolatos -tovább már nem odázható - döntéshozói felelősségre. A mozgalom azért vált népszerűvé, mert politikailag semleges, a hivatalos nemzetközi kutatási eredményeken alapul és az ember etikai felelősségét állítja középpontba a gazdasági érdekekkel szemben. Mindenki számára jól érthetően artikulálja, hogy bár a szelíd környezettudatossági intézkedések, - amilyen például a hulladékok szelektálása vagy a víztakarékosság -  elengedhetetlenek, de nem elegendőek. A klímaváltozás végzetes hatásainak mérsékléséhez azonnali és drasztikus önmérsékletre van szükség világméretekben. A következő néhány év történései kritikusak a jövőnk szempontjából, nincs már időnk alacsony hatékonyságú intézkedések lassú hatásait várni.

Az éves találkozók programjának a rendszerváltás óta kialakult hagyományai vannak: a zöld civil szervezetek idén is 17 szekcióülésen és 3 nagy vitafórumon egyeztettek a legfontosabb aktuális környezeti ügyekről. A civil szervezetek számos állami feladat átvállalásával kulcsszereplői a hazai környezetpolitika alakításának. Hangsúlyos szerepet vállalnak a nemzeti környezeti nevelési stratégia kidolgozásában és megvalósításában, továbbá az éghajlatváltozás hatásainak csökkentése érdekében végzett felvilágosító munkában, a biológiai sokféleség védelmében, hulladékkezelésben. A Zöld Civil Együttműködés által közösen képviselt alapelv, amely az idei országos találkozón is megerősítésre talált, hogy a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság csak átfogó szemlélettel érhető el. A társadalmi és környezeti igazságosság alapfeltétele egy átalakított gazdasági és államigazgatási működés bevezetése. 


Az Országos Találkozó demokratikus szabályainak megfelelően több országos jelentőségű szakmai állásfoglalást is elfogadott, többek között a bio-műanyagok, a fenntarthatóságra nevelés, a Balaton védelme és a klímastratégia témákban. A 30. jubiláló találkozóra 2020-ban Pannonhalmán kerül majd sor, amelyen a teremtésvédelmi témakör várhatóan még hangsúlyosabban jelenik meg.