„Ne erőszakkal, ne sok beszéddel, hanem következetes magatartással és példaadással őrizzük a környezetünket!”

Beszámoló a teremtés heti záró istentiszteletről

 

A 2015-ös párizsi klímacsúcsra az európai kereszténynek egy északról délre tartó zarándoklat keretében érkeznek meg, amellyel az összetartozásukat fejezik ki. A teremtés hetén ehhez a kezdeményezéshez csatlakoztak a magyar Tekerj a felebarátodért csoport tagjai is. Beregszászról indultak szeptember 25-én, majd Tokajon és Budapesten át megérkeztek Sopronba október 4-én.

Azt a stafétát, amely minden település földjét tartalmazza, az osztrák testvérek viszik tovább Németországba, ami ezután a 21. Klímacsúcsra, Párizsba érkezik meg. Sopronból Rembert Schleicher, a PILGRIM Nachhaltigkeitsplattform koordinátora viszi tovább a saját készítésű stafétát.

A biciklitúra résztvevőinek fogadása és a staféta átadása után nagyszerű előadásokat hallhattunk. Először Mihácsi Lajos, a Fabricius Endre Evangélikus Szeretetotthon vezetője, az intézmény energetikai korszerűsítéséről számolt be, ezután Rajnai Károly, a Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola igazgatója, az ottani ökoprogramokat mutatta be, végül Peter Pavlovic az Európai Keresztyén Egyházak Környezetvédelmi hálózatának főtitkára mondott beszédet.

A teremtés hetének zárónapján Victor András és Szűcs Boglárka, az Ökogyülekezeti tanács tagjai átadták a teremtésvédelmi vetélkedő nyerteseinek a díjakat. Victor András hangsúlyozta, hogy az idei vetélkedő újdonsága az volt, hogy a versenyzőknek elektronikus úton kellett eljuttatni a zsűri számára a feladatokat. Fontosnak tartja, hogy a gyerekek megtanulják azt, hogy az elektronikus kapcsolattartás milyen fontos és gazdag lehet. A díjazottakkal készült interjú itt olvasható: http://okogyulekezet.hu/v/iii-orszagos-kozepiskolai-teremtesvedelmi-verseny/

A bemutatók és a díjátadó után Gabnai Sándor soproni evangélikus esperes, majd Fischl Vilmos a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára köszöntötte a vendégeket. Fischl Vilmos szerint az ünnep mottóján elmélkednünk kell, hogy a jólétbeli különbözőségek hogyan hatnak a teremtett világunkra és ennek megfelelően cselekedjünk. Peter Pavlovic pedig kiemelte, hogy milyen fontos, hogy a magyarországi egyházak is ilyen komolyan kezelik az éghajlati igazságosság témáját és hallatják a hangjukat ennek érdekében.

Végül az ökumenikus teremtésvédelmi alkalom záró istentiszteletén a liturgiában segédkezett Szemerei János püspök, Nobilis Márió teológiai tanár és Kodácsy Tamás református lelkész. Az igét Várszegi Asztrik főapát hirdette, aki szerint a keresztényeknek nagy a  felelősségük abban, hogy ne erőszakkal, ne sok beszéddel, hanem következetes magatartással és példaadással őrizzék a környezetüket és tegyenek az éghajlati igazságosságért. Ezzel az egyszerű, modern keresztény életmóddal óvhatjuk az értékes, ránk bízott kincset, a teremtett világot!

 

Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny. Nappal a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul. Nincs szó és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik, mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig. Sátrat készített a napnak, amely mint vőlegény jön ki szobájából, örül, mint egy hős, hogy futhat pályáján. Elindul az ég egyik szélétől, átível a másik széléig, nincs rejtve melege elől semmi. Az Úr törvénye tökéletes, felüdíti a lelket.(Zsolt. 19. 1-8)

 

 

                                                                                                                        Szénási Réka

További képek: Sopron-záró istentisztelet

Kapcsolódó cikkek