Készíts madáretetőt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakmai támogatásával

Készíts madáretetőt vagy odút, fotózd le és indulj fotópályázatunkon!

 
 

Részvételi feltételek:
• Gyülekezethez kötődő személyek, családok, közösségek jelentkezhetnek.
• A pályázaton a részvétel ingyenes.
• A pályázatban kizárólag amatőr fotósok vehetnek részt.
• Pályázni legfeljebb 5 digitális formátumú fénykép beküldésével lehet.
• A pályázók hozzájárulnak ahhoz, hogy a beküldött fotót és a készítő nevét, gyülekezetének nevét az Ökogyülekezeti Program kezelje, publikálja, fotókiállításon megjelentesse.
• A nyeremények át nem ruházhatóak, készpénzre nem válthatóak.
• A pályázó képviseli, elismeri és szavatolja, hogy az általa beküldött fotó kizárólag a saját, eredeti alkotása, semmilyen szerzői jogot, védjegyet, erkölcsi jogot, magán/kiadói vagy egyéb szellemi jogot nem sért semmilyen szervezet vagy személy kapcsán, illetve semmilyen harmadik félnek nincs jogi, jogcími követelése vagy egyéb érdekeltsége a beküldött pályázatban.
• Amennyiben a fénykép bármilyen módon sértő, a kiíró a nevezésből kizárhatja.

Képfile technikai feltételei:
• A kiíró elfogadja a mobiltelefonnal készített képeket is.
• File-típus: JPEG, a legmagasabb képminőséggel elmentve
• A pályázaton legalább 5 megapixel (2562x1936) felbontású eredeti képpel lehet részt venni, melynek kicsinyített 1400x1000 pixeles változatát kell beküldeni.
• A díjazott, nyomtatásra bejutott képekről külön értesítés után feltöltendő a nagyfelbontású változat maximum 10 megapixel (3648 x 2736 pixel) méretű változata.
• Méret: hosszabbik oldal, fekvő kép esetén 1400 pixel, álló kép esetén 1000 pixel
• Minimális eredeti méret: 2592 x 1944 pixel (5 Mpixel)
• Engedélyezett a kép megvágása, zavaró elemek levágása és a kép orientációjának megváltoztatása. A kép egyes részeinek módosítása, retusálása nem megengedett.
• A megadott paraméterektől eltérő digitális anyagokat nem áll módunkban elfogadni.

Bírálati szempontok:
• A közösség részvétele a madáretető, madárodú készítésben
• A madáretetők, madárodúk elkészítésének környezettudatos módja, újrahasznosított és természetes anyagok felhasználása
• A madáretetők, madárodúk használhatósága - a madáretetők, madárodúk mennyisége, a madarak mennyire vették azokat birtokba
• Kreativitás, ötletesség
• A madáretetők esztétikai megjelenése
• A fotók esztétikai megjelenése
• A kép relevanciája a fotópályázat témájához

Zsűri
A beérkezett pályaművek értékelése zsűri, valamint közönségszavazás által történik. A győztes képek kiválasztásánál 80%-ban a zsűri szavazatai, 20%-ban a közönség szavazatai számítanak. A közönségdíjazásra feltett fényképek az Ökogyülekezet facebook oldalán tekinthetők meg: www.facebook.com/Okogyulekezet. A szavazók között ajándékokat sorsolunk ki.
A szakmai zsűri tagjai az Ökogyülekezeti Tanács, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársai valamint egy külsős szakértő.

Díjazás
A fotókat az Ökogyülekezet honlapján, facebook oldalán, református médiumokban tesszük közzé. A nyertes fotókból fotókiállítást rendezünk, amely a III. Ökogyülekezeti Konferencia alkalmából kerül megrendezésre, Budapesten, 2014. áprilisában.
A nyerteseket értékes ajándéktárgyakkal díjazzuk, I. helyezett – 10.000 Ft értékben, II. helyezett – 6000 Ft értékben, III. helyezett – 5000 Ft értékben, közönségszavazás győztese : 5000 Ft értékben.

Beküldési cím és határidő
A fényképeket az alábbi e-mail címre várjuk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A fényképek beküldésének határideje: 2014. február 28.

Az Ökogyülekezeti Program a madáretető készítésben szakmai segítséget nyújt: Ujvári László, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; oktatófilm egy vesszőetető építéséről (www.okogyulekezet.hu). Igény és lehetőség szerint, a helyszíni szakmai tanácsadást is vállaljuk.

Ajánlott oldalak: www.okogyulekezet.hu; www.facebook.com/Okogyulekezet; http://www.mme.hu.
Tavalyi nyertes pályázati képek elérhetőek az Ökogyülekezet honlapján: www.okogyulekezet.hu

Szakmai együttműködő partner a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME)

Kapcsolódó cikkek