Az Úristen lábnyoma

„A teremtett világ megismerhető.”

Dr. Kercsmár Zsolt geológus a Csillagpont utolsó napján különleges előadással és kiállítással készült az Öko Ponton. Előadónk arra próbált választ adni, hogy a föld történetéből megismerhető-e a teremtett világ, kiolvashatjuk-e belőle az Úristen lábnyomát. 

Az előadáson kalandos időutazáson vehettünk részt a földtörténeti időkben. Előadónk véleménye szerint az, hogy a kőzeteinket és a különböző földrajzi adatokat megpróbáljuk megismerni a bibliából az nem helyes, mert nem lehet összehasonlítani az akkori technológiai felkészültséget a maival, viszont ha kutatást végzünk, be kell látnunk, hogy minden közepén a Teremtő áll. Mondhatjuk tehát, hogy a világ a Teremtő "footprintje". 

Megtudhattuk, hogy a Föld történetét két különböző módon értelmezhetjük, a földi események ideje szerint, illetve a kőzetrétegek tagolódása alapján. Előadónk egyszerűen magyarázta a kőzetrétegek tagolódását: amelyik lejjebb van, az a legidősebb. A Föld legősibb darabja körülbelül 4,4 milliárd éves.

A rövid, de tartalmas bemutatót egy kisebb kőzetkiállítás követett. Láthattunk dinoszaurusz lábnyomot is, amit a Mecsekben találtak meg, valamint halakat, levélnyomatokat és tengeri sünöket. A környezetünk tökéletességéből tehát megismerhetjük az Isten lábnyomát, láthatjuk, hogy ilyen hibátlan világot csak egy tökéletes lény alkothatott.

Ezért óvd a teremtett világot, hiszen Isten bízott bennünk ezért adta számunkra!

Szénási Réka

Kapcsolódó cikkek