Otthonunk e Föld

Alábbiakban Szalay László Pál, telkibányai lelkipásztor, ökogyülekezeti tanácstag elmélkedését tesszük közzé, amely témáját a 2021-es Teremtés hete adja.
 
Textus: János 1: 35-39
"Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt,  és amikor megpillantotta Jézust, aki arra járt, így szólt: Íme, az Isten Báránya!  Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust. Jézus megfordult, és amikor látta, hogy követik őt, megszólította őket: Mit kerestek? Ők pedig ezt válaszolták: Rabbi – ami azt jelenti: Mester –, hol laksz?  Ő így szólt: Jöjjetek, és meglátjátok. Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; mintegy délután négy óra volt."
 
Egy népszerű sci-fi, az Utazók (Passangers, 2016) arról szól, hogy egy sereg földlakó hosszú emberöltőket szán az új világba érkezésre. A pompázatos űrhonfoglalásba, valami gikszer történt, mert az egyik utas (Jim Preston) időnek előtte felébredt. A bonyodalmak innen indulnak, mert megjelenik a bibliai igazság, „nem jó az embernek egyedül lenni” (I Móz 2: 18). A történet lényege, hogy az utazási időt valahogy el kell tölteni. Ezt egy férfi, egy nő (Aurora Lane) és egy pultos robot (Arthur) társaságában kell elképzelnünk.
 
Az űrhajóban ultramodern, minden eszköz a legújabb fejlesztés, a teljes működés automatizált. A bárpulthoz állított robot is egy android, aminek a külseje, a beszéde és tulajdonságai emberszabásúak. Bár minden adott ahhoz, hogy a fiatal pár, Jim a gépészmérnök és Aurora az újságíró leélhessék az életüket, ők mégsem az űrhajó és a fejlett technológia által nyújtott kényelmet választják a hátralévő életükben. Az űrhajó aulájában az évtizedek során egy hatalmas, burjánzó erdőt hoztak létre. Szükségesnek érezték a sok kiszolgáló funkción és kényelmi szolgáltatáson túl, hogy zöld, életteli közegben tölthessék napjaikat. Az űrhajó csak akkor vált valamelyest otthonukká, amikor a földön jól ismert és szeretett növényzet megjelent rajta.
 dzsungel pixabay
Forrás: pixabay.com
A végső vallomásuk, üzenetük az utastársaiknak, akik átaludták a 120 esztendőt és csak a megérkezés előtti negyedik hónapban ébredtek fel az, hogy gondolják meg, elhagyják e a Föld nevű bolygót. „Kedves Utazótársaim! Ha ezt olvassák, akkor az Avalon űrhajónak sikerült elérnie úti célját. Sok minden történt, amíg aludtak. Egy bölcs barátom szerint sehonnan sem szabad annyira elvágyódni, hogy ne vegyük észre, mennyire jó nekünk ott is, ahol vagyunk. Mi eltévedtünk az úton, aztán egymásra találtunk, s leéltünk egy gyönyörű életet együtt.” Persze, akár a világűr „Ádám és Évája” is lehetne az asszociáció tárgya, de a szöveg a záró képsorokkal együtt, ahol a vidéki élet, a tanyasi létforma ábrázolódik ki, valami különös nosztalgiát hordoz magában.
 
Isten nem véletlenül alkotta, formálta otthonunká a Földet. Minket is minden porcikánkkal, tulajdonságunkkal ehhez a földhöz, bolygóhoz passzított. Erre a földre küldte el Fiát, aki meginvitálta az őt követőket a házába: „Mester – hol laksz? Jöjjetek, és meglátjátok.” (Jn 1: 38-39) A kérdésükben ott a vágy, hogy mi módon kerülhetnek közelebb hozzá, mi az útja annak, hogy jobban megismerhessék. A hely, ahonnan az ember jön meghatározó. Mitől is otthon az otthon? A tárgyak kultuszát éljük. Berendezzük, majd újra színezzük az otthonunkat. Aztán az új színekhez, tapétákhoz friss bútorok, berendezési tárgyak dukálnak. Most ismét divat a retró, akkor a pincéből leporolunk néhány avitt kacatot, hogy trendik legyünk. Van, aki a tárgyak folyamatos cserélődésében, van, aki ezek állandóságában hisz. A megújulás és a kiszámíthatóság csatája ez, mindez persze az otthon eszméjének a megteremtése érdekében. A hazaérkezés ígérete és vágya hatja át az emberiséget. Míg nagyapám korában a nappaliban karfás székek, vitrin, ebédlőasztal, tálalószekrény, pipatórium, és az ovális asztalon hatalmas családi Biblia állt, a háttérben csöves rádióval, addig már apáméknál kényelmes rugósfotelek, dohányzóasztal, rajta folyóiratok, a sarokban pedig színestévé. A jelent a kényelem még további fokozása jellemzi. Ezzel együtt járt az ülőalkalmatosság egyre mélyebbre süllyesztése, akár fekvőpozícióba rendezése, valamint a nyomtatott papírt uralmát szinte teljesen felváltotta az egyszemélyes digitális történetmesélés és tartalomfogyasztás.
 
Márai Sándor könnyed gondolatfoszlányaiban, miközben egy - egy hangulatot megörökít, ha nem is az örökkévalóság visszfényét tükrözi, de benyomásait melankóliával színezi. Az otthon gondolata nem kerüli el sem a Füves könyvet, sem az Ég és földet, sőt még a Négy évszakot sem. Valahol a hontalan, emigrált lélek örök vágyakozása ül ki ezekre a lehulló forgácsokra, melyet a keserűség lobbant lángra. Lakáshirdetés, kiadó lakás egyaránt felzaklatja. Gyermekkorának kassai lakhelyét újra bejárja, de ott már egy másik polgárság, eltérő igényei szerinti világra lel. Máskor a hotelszobák szerepét teszi helyre, hogy ne legyenek illúzióink velük kapcsolatban: ne akard otthonná babusgatni és meleggé pihézni - figyelmeztet. „Utas vagy, futó vándor főbérleti lakásodban is. Gondolj mindig erre… reggel odébb kell állnod, felmondhat a Tulajdonos” -folytatja a gondolatot. A házak, lakások tárgykultuszát mindezek után végképp a falhoz állítja a Kellékek c. karcolattal, amit így fejez be: „tökéletesen felkészültem egy életre, melyet nincs kedvem élni.” Nem a tárgyak, a vadászfegyver, a szótár, a frakk, a földgömb, a kalamáris, a pipatórium, teszik otthonná a helyet. Az otthont valóságos és érzet szinten más elegyek kell, hogy alkossák.
 
vándor pixabay
Forrás: pixabay.com
 
Hankiss Elemér az otthon megteremtésének vágyakozását a prometheusi stratégiák közé sorolja. Miszerint az ember a technika lehetséges módozataival megteremti a maga számára a védett helyett. Azt a piciny zugot vagy reneszánsz palotát, ahol bevédheti létének alapjait. Szerinte a félelem űzi az embert addig, hogy egy mikrokozmoszt hoz létre, amiben mindent kézben tart. „Összkomfortos házaink zárt mikrouniverzumokká válnak, amelyben mi ellenőrizzük és szabályozzuk az elemeket, a vizet és tüzet, a meleget és a hideget, és kizárjuk a külső világ minden ellenséges hatását.” Ennek ellenére mégis volt egy szektor, amit nem tudott minden esetben kontrol alatt tartani az ember, a gondolatok, érzelmek, lelki folyamatok ki-ki buggyantak a gondos felügyelet alól. Erre is kellett valamilyen atombiztos alkalmazás, amit Hankiss összefoglaló néven szimbólumoknak nevez.
 
Nagyon úgy tűnik, hogy nem a szabályozás és a tárgyak lesznek a kulcs az otthonkeresésben. A kulcs, ami majd nyitja azt az ajtót, ami bevisz arra a helyre, amin az idő nem fog, és az elemek nem szorongatják.  Mitől otthon tehát az otthon? A lelkület, az azon a helyen sűrűsödő belső dinamizmus lehet a kérdésre a válasz. Az Emberfia, amikor valaki vele együtt akar mozdulni, csatlakozni kíván, akkor arról beszél, amit János evangéliuma prológusa is „saját világba jött, de az ővéi nem fogadták be őt” (Jn 1:11). Erre erősít rá később maga Jézus: „az Emberfiának nincs hová a fejét lehajtania” (Mt 8: 20). Persze ugyan annyira sarkított ez a mondat is, mint amikor a család fogalmát értékeli át egy alkalommal. „Anyád és fivéreid és nővéreid odakint keresnek téged... És végignézve a körülötte körben ülőkön, így szólt: Íme az én anyám és az én testvéreim.” (Mk 3: 31kk)
 
Az otthon hiányának, a lelki, szellemi megértés hiányát, a küldetése kétségbevonását is jelenti. Ez a vonal megy tovább, a tanítványok kiküldésével, amikor is a házba történő belépésre, bemenetelre és annak elhagyására ad pontos útmutatást: „Amikor beléptek egy házba, köszöntsétek a ház népét és ha méltó rá az a ház, szálljon rá a békességetek, ha pedig nem méltó békességetek térjen vissza rátok” (Mt 10: 12-13). Jézus második otthona a Föld. Az ő első hazája pedig az emberiség második otthona lesz. Azért, hogy a vándorút ideje alatt se legyünk számkivetettek, ezért adta az ő Lelkét és általa a békességét nekünk. Ott lehet az igazi otthonunk, ahol ez a Lélek megnyugszik. Isten nem csak az emberbe lehelt az Ő páratlan lelkéből, hanem a Lélek megérkezett erre a világra, hogy amit mi bomlasztunk, korrodálunk, lepusztítunk, általa, az Ő munkája által mégis otthonossá lehessen egy időre. A végső beteljesülésig, a tökéletes otthonig, ahol nem a hiányok, hanem a bizonyosságok vesznek rajtunk erőt.
 
Szalay László Pál

Kapcsolódó cikkek