Tebenned bíztunk eleitől fogva- Interjú Kodácsy Tamással

Fekete Ágnes interjúja Kodácsy Tamással a Teremtés Hetéről Kossuth - szeptember 16., szerda, 13:30

Fekete Ágnes áhítata:

„Boldogok, a kiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják.” Máté evangéliuma 5,8


Tegnap autónkkal egy útlezárásnál egy kapubejáróból hajtottam éppen ki, amikor piros lett a lámpa. Azonban egyik autó éppen ahhoz a házhoz szeretem volna behajtani. Kénytelen voltam kiállni, közben zöld lett a lámpa, valakinek elálltam az útját. Persze egyből ideges lett, gondolta, egy női sofőr, és mutogatni kezdett. Utána arra gondoltam, de sokszor van ez így velünk, emberekkel. Látunk egy helyzetet, észleljük, hogy valaki elállja az utunkat, de nem tudjuk, mi történt előtte, és abból ítélünk, ami az adott pillanatban a szemünk előtt van. Mi emberek nem látunk jól. Hiába van térlátásunk, hiába hordunk szemüveget, baj van a látásunkkal.

A nyáron egy kis folyó partján értettem ezt meg. Hihetetlen tiszta volt a víz tükre. A parton ülve, szemlélve a fákat, vízitököket, szinte Isten országában éreztem magam. Aztán a vízre néztem, és megláttam a mélységet is. Láttam, hogy lent sötét van, és felismerhetetlen hínárok tekeregnek mindenfelé. Vagy a csillogó víztükröt, vagy a mélységet láttam, de a kettőt soha sem együtt. Olyan a szemünk, hogy nem képes egyszerre a sötét mélységet és egyszerre a fényes felszínt meglátni. Eszembe jutott Jézus boldogmondása. Földi világunkban lehet, hogy meg-megsejtjük Istent, de teljesen soha nem láthatjuk őt. A víz mélye, szívünk mélysége mindig félelmetes marad. Részleteket láthatunk csupán. Őrült autósokkal találkozunk, de soha nem tudjuk megfejteni, melyik miért teszi, amit tesz. Kirakós darabokból áll az élet, de az összkép rejtve marad. Van, aki elvész a mélyben, félelem számára szíve sötétsége, és ezért képtelen a tiszta víztükröt szemlélni. Van, aki elréved a csillogásban, de mindig a felszínen marad. Ilyen részleges a mi látásunk a testi és a lelki egyaránt.

De a tiszta szívűek meglátják Istent. Ez nem azt jelenti, hogy a tökéletes ember, aki teljesen tisztára söpörte az életét, az a boldog és az látja Istent. Jól tudjuk, hogy még az otthoni takarításokban is minél nagyobb a rend, annál több porcicát találunk itt is –ott is. Sőt, azt tapasztaljuk, hogy minél jobba ki akarjuk takarítani szívünk mélységeit, annál boldogtalanabbak vagyunk. A tiszta szó minden akkori ember számára a templomi, a szent tisztaságot jelentette. Az a tiszta, ami Istené, ami elegyítetlen áldozat.

Akkor, ott a tó partján a vízben az eget láttam. Már nem önmagamat, nem a szívemet, hanem tökéletes tükörképében az ég felhőit, a napot, és mindent, ami ott volt. Gyönyörködtem a látványban. Akkor arra kértem Istent, hogy tegye tiszta víztükörré az életemet. Tele vagyok olyan indulattal, amely fodrozza életemet. Mint sokan, én is eltévedek a mélységekben. Akkor, egy őszinte imádságban csak arra vágytam, hogy Isten tükröződjön bennem és általam. Azt nem mondom, hogy láttam Istent, hiszen ő ezen a földön soha nem lesz teljes valójában érzékelhető, de ezt az Igét legalább megértettem egy kicsit. Isten adja, hogy mindannyian egy őszinte imában talán egy tó mellett, talán a szobánkban fodortalan víztükörré váljunk az Isten számára. A részletekből eljussunk az Egészig. Ámen.

Forrás: Teremtés Hete 

Kapcsolódó cikkek