Tebenned bíztunk eleitől fogva- Biciklis zarándoklat

Fekete Ágnes riportja Szűcs Boglárkával a Teremtés Hetéről. 2015.10.07.

Fekete Ágnes áhítata:
 

„És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utcák szegeletein fennállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.”
Máté evangéliuma 6,5

 

„Senki pedig, ha gyertyát gyújt, be nem fedi azt valami edénnyel, sem az ágy alá nem rejti; hanem a gyertyatartóba teszi, hogy a kik bemennek, lássák a világot.”
Lukács evangéliuma 8,16


Jézus számára nagyon fontos volt a látás. A vakok meggyógyítása szimbolikus értelmet is kapott. Hiszen azok, akik láthatták volna, mit tesz Isten, nem látták, nem értették, de azok, akik koldusként teljes sötétségben éltek, meglátták a Messiást Jézusban.
A mai korban pedig megintcsak különös értelmet nyert a látás. Valaki a politikailag korrekt kifejezést arra cserélte, hogy optikailag korrekt. Minden annak a kérdése, hogy látják-e, megtudják-e? Milyennek tűnik fel? Hiába vagyok jó és egyenes, ha nem látszom annak. Nem is gondolunk rá, de ez az egész gondolat a tizennegyedik században kezdődött, amikor elkezdtek térben ábrázolni mindent, egy hihetetlen robbanással az emberek már nem jelképesen, nem e világtól eltávolodottan festettek és alkottak, hanem perspektívában. Megszállt minket a háromdimenziós világ. Amikor Krisztus úgy szenved egy oltárképen igazán, ahogyan látni véljük, ahogyan optikai értelemben sejtjük, akkor egyszerre minden megváltozott az európai ember szemléletében. Aztán ez gördült tovább a filmekben, a televízióban és ma már az interneten: Mit látok, mit adnak elém, mi az a valóság, amit a szemem befogad?

Talán mindenkinek volt olyan élménye, mint nekem is, hogy jelen voltam egy adott helyen, aztán láttam a róla készült beszámolót, és nem hittem a szememnek. Érdemes kipróbálni, hogy bekötött szemmel rajzolok valamit. Jó belül látni. Érdemes néha gátat szabni annak a vizuális erőszaknak, ami körülvesz. Amikor az ember csöndben van, akkor néha képes arra, hogy a belső látása felerősödjön a külsővel szemben. Érdekes dolog ez a csend, mintha a fülünk tisztasága segítene a látásban. A szemünk értéséhez erre van szükség. Dietrich Bonhoeffer írja: "Jézus nem a keresztyén ember vidám arcára gondol, mint mintaképre, hanem arra, hogy a helyes magatartás elrejtett, nem tud magáról. A szem sem látja magát, csak a másikat. Ez az elrejtettség egyszer nyilvánvalóvá lesz, de csakis Istenben és nem önmagában." Befelé figyelni. Nem képet mutatni magunkról, hanem önmagunkat adni. Sokszor úgy járunk-kelünk ebben a világban, mint egy élő szemrehányás. Minden tettünk egy optikai elvárás: én ezt teszem, és neked ilyennek kell lenned. Nemrég együtt voltunk egy imanapon. Az egyik barátomnak foltos volt a pulóvere. Szép barna folt éktelenkedett a kéken. Utána odamentem hozzá, és megköszöntem a foltot. Annyira jólesett az, hogy egyszer nem takargatja valaki, nem kér bocsánatot, és az a valaki nem én vagyok. Felszabadító érzés, mikor valaki nem akar „látszani” ebben a hipervizualizált világban.
És Jézus mégis akar látszani. Azt mondja, a gyertyát nem az ágy alá tesszük. Ha eljutottam arra a szabadságra, hogy megérintett Isten. Legalább sejtem, mit jelent az a világ, amelyben csak Isten létezik, akkor ez az új világ látszik rajtunk. Szükségképpen megjelenik Isten bennünk és általunk. Ez nem azt jelenti, hogy tettetjük magunkat, sőt az is lehet, hogy néha dühösek vagyunk, ahogyan Jézus is volt dühös. Mégis látszik, megjelenik Isten a szemünk előtt.

Szombaton sétáltam az erdőben, és a levelek zizegését hallva valahogy megerősödött bennem ez az ima: Uram, add, hogy lássalak, mert rossz a látásom. Elveszek a részletekben, azt hiszem, hogy az számít, amit rólam tudnak, pedig egyedül az, aki Te vagy, amit belőled látnak. Akkor valahogy kitisztult minden, elcsendesedett a természet is, és az imádkozók kis csapatával együtt mintha megláttuk volna Isten irgalmát. Ezt a látást adja meg nekünk Isten. Ámen.

Forrás: www.mediaklikk.hu

Kapcsolódó cikkek