Tényleg a méhek miatt van olyan sokféle virág?

A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó második napján is folytatódtak a teremtésvédelmi programok. Csütörtöki első előadónk, Vásárhelyi Tamás biológus a biodiverzitásról, az ökoszisztémáról és a beporzókról beszélt.
Dorci DSC 0048
Kép forrása: Puha Dorottya/Csillagpont
Először arra tért ki, hogy miért fontos a biodiverzitás, és arra, hogy mi mit tehetünk azért, hogy fenntartsuk a biológiai sokszínűséget. Közösen felsoroltuk azokat az állatokat, amelyeket életünkben ettünk már, majd végignéztünk néhányat a legek közül, ilyen volt a legkisebb madár, a legnagyobb emlős, vagy a leglaposabb rovar.
 
Ezt követte az ökoszisztéma, amelyet több szempont is befolyásol, köztük a globális klímaváltozás, az emberek nemtörődömsége és az élőhelyek változása. Az előadó felhívta a figyelmet az ökoszisztéma szerepére az életünkben, és hangsúlyozta, hogy mennyire elengedhetetlenek a környezeti együtthatások.
 
CSP KPatri 17
 
Megemlített két viselkedésformát is, melyeket részletesebben kifejtett. Biofíliáról beszélünk akkor, amikor valaki vonzódik a természethez, ez pedig sokféleképpen mutatkozik meg. A mindennapjaink részei a cserepes virágok, de ugyanúgy a közkedvelt állatos filmek vagy éppen a tájfestészet. Ezek mind a biolfíliához sorolhatók. Ennek ellentéte pedig a biofóbia, amikor az ember viszolyog vagy esetleg fél a természettől. Itt kapcsolódott be az előadás fő témája, a beporzók szerepe a világban. A rovarok általában negatív érzelmeket váltanak ki belőlünk, horrorfilmek rendszeres szereplői. Valójában viszont nélkülük nem maradhatnánk életben.
 
IMG 20210729 142957
 
Az előadó különféle eszközökkel és játékokkal szemléltette a természeti jelenségeket, melyeket a prezentáció végén a résztvevők is megtekinthettek.
 
Ágoston Noémi

Kapcsolódó cikkek