ÖKOEST ELŐADÁS - Vásárhelyi Tamás: "Ha mézet akarsz gyűjteni, ne rúgd fel a méhkast"

"Ha mézet akarsz gyűjteni, ne rúgd fel a méhkast" címmel tartott előadást Vásárhelyi Tamás biológus, a Beporzók Napja kezdeményezés elindítója.
A program a KRE-ETK Teremtésvédelmi Műhely (Ökogyülekezeti Mozgalom) és a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület közös Ökoest előadássorozata keretében valósult meg 2021.március 24-én Zoom alkalmazáson keresztül. A téma továbbra is keresztény felelősségünk volt az ökológiai kérdések tükrében.
Röviden a tartalomból: 2018 óta ez a negyedik tavasz, amikor a természetet védő emberek egyre táguló köre tesz valamit a Beporzók napja (március 10.) felhívásának jegyében. Régóta tudjuk, hogy a háziméhek bajban vannak, tehát a méhészek is bajban vannak, tehát a mézet fogyasztó, mézzel ízesítő, fűszerező, mézzel gyógyító (és gyógyuló) emberek is bajban vannak. Ez közismertebb, mint az, hogy a virágos növények és a rovarvilág több mint 100 millió éve folyó, egymást feltételező evolúciójába (koevolúció) is beleszólt az emberiség. A mai estén száraz tények és szaftos hírek keverednek (a nektárfogyasztók világából). Segítenek, hogy közösen gondolkodjunk tovább.

 

 

Kapcsolódó cikkek

Szárnyalás a Szélrózsán

Szárnyalás