EGYHÁZI VEZETŐKKEL EGYEZTETETT ÁDER JÁNOS A PÁRIZSI KLÍMACSÚCS KAPCSÁN

Az élő bolygót olyan állapotban kell az utódokra hagyni, ahogy kaptuk – hangsúlyozta az államfő amikor Veres András római katolikus és Szabó István református püspököket fogadta szerdán a hivatalában. Az egyházi vezetők és az elnök egyetértettek abban: ez a párizsi klíma-csúcs tétje.

A tájékoztatás szerint a köztársasági elnök és vendégei egyetértettek abban, hogy a közös felelősség közös cselekvést követel, így azt is, hogy vallástól, világnézettől függetlenül szót kell emelnünk élő bolygónk védelme ügyében. Az államfő és az egyházi vezetők egyetértettek abban, hogy vallásától függetlenül minden hívő és a nem hívők érdeke közös: élő bolygónkat olyan állapotban kell utódainkra hagyni, ahogyan kaptuk, olyannak kell megőriznünk, amilyennek szeretjük. Ez a párizsi csúcs tétje – rögzítették.

Al Gore, a környezetvédelmi tevékenységéért Nobel-békedíjjal elismert volt amerikai alelnök által elindított nemzetközi klímavédelmi kampányhoz Magyarország, Áder János kezdeményezésre, az Élő Bolygónk című kampánnyal csatlakozott. Az akció célja, hogy www. elobolygo.hu oldalon minél több ember támogató online aláírásával nyomást gyakoroljon azokra az országokra, amelyek még nem ismerték fel a klímavédelem jelentőségét.

 

Az eredeti cikk itt olvasható. 

Kapcsolódó cikkek